2018. február 3., szombat

DVSC: MK I.

A Magyar Kupa sorozatban sok kisebb településen vizitált a DVSC és szerencsére pár helyről fényképes emlékek is fennmaradtak. Köszönet értre Bródi Richárdnak, Nagy Balázsnak és az Ultras Debrecen többi tagjának.
A kétezres évek legelején Tápiószentmártonban építettek egy sikercsapatot, amely a megyei bajnokságon túl a Magyar Kupában brillírozott és az évek alatt több nagy skalpot is begyűjtött. A DVSC ellen nem voltak ilyen sikeresek és a 2000 decemberében megrendezett találkozón 5-0-ás vereséget szenvedtek a legjobb 16 között. A meccset 600 néző előtt rendezték meg és a hajdúságból is szépszámú drukker kelt útra, hogy egy feledhetetlen napon legyenek túl a Pest megyei településen.
A Kastélykerti Sportpálya gyepén 2002-ben vizitált a "Nagy Lokomotív" az akkor épp fénykorát élő Bodajki Sportegyesület ellenfeleként. A BSE a második, harmadik vonalban szerepelt ekkor, mint az MTK fiókcsapata, így nem meglepő, hogy a kupában is elég sokáig képesek voltak menetelni. A legjobb 32 között nem sok esélyük volt a cívisvárosiak ellen, akik 3-0-ra lépték le őket. A meccs nem nagyon hozta tűzbe a helyieket, alig 100-an voltak csak a találkozón, és azok nagy része is az MTK-hoz tartozott. A szerdai nap ellenére volt vagy kéttucatnyi debreceni drukker is a meccsen, akik nem jöttek valami jól ki a helyi "suttyókkal".
Nagyberkiben, az Arany János utcai Sportpályán 2007-ben szerepelt a DVSC és a nem éppen közeli túrát egy tucatnyi debreceni ultra abszolválta a hétköznap ellenére. A Nagyberki SC csapatára is ugyanaz volt jellemző mint az előző két gárdára, azaz a két csapat kupatalálkozásakor élte a gárda a fénykorát és az NBII-es szereplések mellett a kupában is összefutottak még pár nagynevű ellenféllel. 2007-ben épp a DVSC volt a soros és az oda-visszavágós rendszer első meccsén hazai pályán sima 5-2-es vereség lett a vége (idegenben is kaptak egy hatost), így ezt a párharcot bizony nem ők nyerték.

Tápiószentmárton (2000):

Bodajk (2002):

Nagyberki (2007):
Képek: Bródi Richárd / Nagy Balázs / Ultras Debrecen

hancsi78

2018. január 27., szombat

Gatting Way - Football & Rugby

Az Uxbridge Cricket Club grundja nem csak a parafagolyósoknak ad otthont, hanem a kerítésen belül otthonra lel a tenisz és a bowling is. Ezen kívül a nagy kerítésen túl, de egy kisebben belül, a helyi rögbisek (Uxbridge RFC) is rendelkezik pályákkal, valamint pár labdarúgó játéktér is van a szomszédságban. Ez utóbbi területen olykor piacot is rendeznek, így az egyszerű érdeklődőknek, csak ekkor van esélye bejutni a sporttelep ezen kissé elszeparált részére. Ilyenkor viszont az eladók sátrai, valamint a vevők autói rontják az összképet, azaz fotózhatatlanok a pályák. Azért én próbálkoztam, és igaz nem piacnapon, de egy vasárnap hajnalon megpróbáltam a lehetetlent, és képeket készítettem a rögbi és focipályákról


Getting Way (Uxbridge Cricket Club Ground):



hancsi78

2018. január 25., csütörtök

Amerikai Sálak

Az elmúlt két esztendőben szert tettem pár amerikai nyakbavalóra és ezek közlésére jött most el az idő. Főleg válogatott sálakról van szó, amelyekből kettő Brazíliát, kettő Kanadát és egy az Egyesült Államokat képviseli. Mivel a válogatott sálakhoz valamiért jobban kötődöm, ezért örültem, amikor szert tettem ezen darabokra, habár a különlegesebb, kisebb nemzetek nyakbavalóinak sokkal jobban tudok örülni. Az említett 5 sálon kívül a londoni olimpiára kiadott Brazília - Új-Zéland sál, a 2013-as Audi kupára kiadott emléksál (Sao Paulo FC meghívott volt a rendezvényre), valamint egy Vancouver Whitecaps FC klubsál bővíti innentől a repertoárt.










hancsi78

Bethesda Rugby

Bethesda nem egy szép település Walesben, legalábbis nekem nem jött be. Sokat persze nem időztünk a városban épp csak megálltunk a helyi labdarúgó szentélynél és az onnan nem messze lévő Old Station Yard-nál, ahol a Bethesda Rugby Football Club otthona és azon belül három pályája található. Ebben a röpke fél órában állapítottam meg, hogy a szó szerint szürke kisváros nem az a település, ahol le tudnám élni az életem. Az emberek sem voltak valami barátságosak arrafelé, így alig vártam, hogy lencsevégre kapjam a rögbipályákat és kocsikázzunk tovább Bangorba, ami egy sokkal hangulatosabb helynek ígérkezett. 


Bethesda - Old Stadion Yard
 (Bethesda RFC)





hancsi78

Debreceni Bitumenes Kispályák III.

A sorozat harmadik és egyben befejező részében újabb 5 aszfaltozott "kicsi" következik Debrecenből.
A Povolny Ferenc Szakközépiskola kispályáit még 2016-ban fényképeztem le, amikor a Beton Kisstadion látogattam meg és kihasználva, hogy a suli mögé kerültem, készítettem pár felvételt ezen grundokról is.
A Debreceni Református Kollégium pályájáról nincs felvételem, de a negatívok között Derinek volt pár majdnem a pályát ábrázoló képe, így őt hívom segítségül, amíg nem sikerül saját képeket készítenem. 
Pallagról más a helyzet. Az egykori iskolámnál többször is megfordultam az elmúlt években, így saját szememmel láthattam a fokozatos pusztulást. Nem egy szemet gyönyörködtető látvány. Kérdés, hogy lesz a valaha pénz, energia és akarat, hogy ezek a grundok újra rendbe legyenek.
A Jerikó utcán nem jártam vagy húsz éve, de ott sem fogadott semmi jó. Az aszfaltozott kispálya végnapjait éli. A beton és a kerítések még úgy ahogy meg vannak, de csak idő kérdése, hogy sportolásra teljesen alkalmatlanná váljon. 
Az Ifjúság utcán sokkal jobb volt a helyzet. Az ottani grund fel lett újítva, a környezetével egyetemben, így büszkén állt előttem, amikor lencsevégre kaptam. Ezzel a rekonstrukcióval még 10-20 évet biztosan adtak a pályának.

Povolny Ferenc Szakközépiskola:

Debreceni Református Kollégium:
Kép: Derencsényi István

Pallag - Balásházy János Szakközépiskola:


Jerikó utca:

Ifjúság utca:

hancsi78

Debreceni Bitumenes Kispályák II.

A sorozat második részeként újabb 5 debreceni bitumenes kispálya következik iskolákból, utcákról, terekről. A Poroszlay úti bitumenes grund egykor mindenki számára megközelíthető és sportolásra használható volt, de ez 2017-re megváltozott! Kerítés és magánterületre felhívó táblák jelezték, senki nem kívánatos arra, csak aki ott lakik. A korlátozásokra valószínűleg már korábban sor került, de én csak a tavalyi esztendőben szembesültem vele, amikor megpróbáltam megörökíteni a játékteret. Ez sikerült is, de csak kerítés távolságból.
A Vénkerti Általános Iskolában is kerítés határolja a suli sportpályáit, de nem átláthatatlan erőd, így könnyedén lencsevégre kapható a szépen felújított, jó állapotban lévő aszfaltozott "kicsi".
Az Ibolya utcán sem volt gond, ezt a pályát még meghagyták a közösség szórakoztatására, csak sajnos így nem igazán van gazdája, ami meg is látszott a pálya állapotán.
A Mikszáth Kálmán utcán még áldatlanabbak voltak a körülmények, hiszen ez a pálya még elhagyatottabbnak tűnt mint az elődje, de azért még lehetne rajta gurítani a bőrgolyót. Igaz a beton feltöredezett, a kapuk hiányoznak és a kerítésen is több a lyuk, mint az ép felület.
A Szegfű utcán valamivel jobb a helyzet, igaz kapuk itt sincsenek, de legalább az aszfalt nem annyira gáz, a kerítés meg egészen újszerű.

Poroszlay út:

Vénkerti Általános Iskola:

Ibolya utca:

Mikszáth Kálmán utca:

Szegfű utca:


hancsi78

Debreceni Bitumenes Kispályák I.

Debrecen több tucat kispályával rendelkezik, ebből következik most 5 aszfalt borítású kispálya az oktatási rendszert szolgáló intézmények különböző szintjeiről. 
A Bányai Júlia Általános iskola kispályája az iskola főépülete mögött, a kíváncsi szemek elől elrejtve van kialakítva. Aki mégis bejut az iskola melletti kisutcába, annak magas téglafal, bokrok és kerítés állja útját abban, hogy a pályáról képet csináljon. Feltételezésem szerint kevés ilyen "nem normális" fazon van és én sem szeretnék őröltebbnek kinézni, mint amilyen vagyok, így megelégedtem a külső fotózással, amelyen a játékteret határoló kerítés látszik.
A Campus területén található kispályáknál más volt a helyzet. Ezen küzdőterek már messziről jól látszottak, akár a Főnix parkolójából is lencsevégre kaphatóak, így nekem se volt nagy kihívás a megörökítésük. 
Az innen nem messze található Hunyadi János Általános Iskola kispályája sem hordozott magában sok kihívást, hiszen az utcáról könnyedén lefényképezhető. Ráadásul a DSI sok sportolóját adó iskola grundja kispadokkal és kisebb nézőtérrel is rendelkezik, így kicsit több van benne, mint egy sima bitumenes pályában.
Innen az Újkertben található Dienes László Szakközépiskola és a mellette lévő Könnyűipari Szakközépiskola bitumenes pályáira ugrunk, ahol pár évvel ezelőtt már készítettem felvételeket és azóta semmi nem változott, a szinte egymás mellett lévő két grunddal kapcsolatban.

Bányai Júlia Általános Iskola:

Debrecen Campus:

Hunyadi János Általános Iskola:

Dienes László Szakközépiskola:

Könnyűipari Szakközépiskola:

hancsi78

2018. január 24., szerda

Angol Croquet

A Croquet, mint sport nem annyira ismert kis hazánkban, ismert viszont a brit szigeteken és Franciaországban. 1900-ban az olimpián is bemutatkozott, igaz azóta nem szerepel az ötkarikás játékok repertoárjában. Mivel a pályának nem kell túl nagy hely, ezért sok esetben a nagyobb családi birtokok rendelkeznek saját grunddal és megfelelő eszközökkel. Nem egy esetben én is kipróbáltam a játékot, igaz nem versenyszerűen, csak amolyan unaloműzőként ütöttem párat a fakalapáccsal. Érdekes, szórakoztató, kellemes kis időtöltés tud lenni, mindenkinek csak ajánlani tudom a kipróbálását. Következzen most három történelmi jelentőségű ház három croquet pályája.


Canons Ashby - Canons Ashby House:

Westerham - Chartwell House:

Great Bookham - Polesden Lacey:

hancsi78