2019. szeptember 27., péntek

Ridlins End - Stevenage


2017-ben határoztuk el, hogy le kellene cserélnünk az autót és az új járgány megcsodálása Stevenage városába szólított minket. Őszinte leszek, semmit nem tudtam Anglia ezen településéről pedig párszor megfordultam a környéken, de a városba soha be nem mentem. Ez addig a napig volt igaz, amíg fel nem kerestük az egyik helyi autókereskedést. Mivel a kocsi elnyerte a tetszésünket, így párszor még vitt arra az utunk, így a helyi stadion mellett meglestem magamnak pár kisebb sporttelepet is, amelyből az egyik a Ridlins Enden található atlétikai stadion és a mellette lévő 5 nagyméretű és egy kisméretű füves focipálya volt. A stadion egy külön bejegyzést is megér, így most csak az ideiglenesen használt focipályákat mutatom be a blogon. A játékterek elég szegényes képet mutattak, ugyanis épp nyári pihenőjüket töltötték, azaz se kapuk, se felfestés, semmi. Ha nem láttam volna, hogy itt focizni szoktak, akkor egy szimpla parknak, vagy mezőnek néztem volna az egész területet. Viszont én tudtam, hogy itt pályák vannak olykor és a kihelyezett táblák is engem igazoltak. Jó volt látni ezt is, de sajnos rosszkor, rossz időben vezetett erre az utam.


Ridlins End Playing Fields
 






hancsi78

Tenisz - Chorleywood

Chorleywoodba a véletlen repített, amikor is letérve az autópályáról egy több órás dugót próbáltam elkerülni, mint később kiderült sikerrel. A főúton haladva és a megfelelő "ösvényt" keresve haladtam el egy krikettpálya mellett, ahol természetesen megálltam körbenézni. Ekkor fedeztem fel, hogy a CCC otthonával szemben lévő Chorleywood House Estate területén működik a helyi teniszklub, ahol hat pálya és kényelmes kiszolgálás várja a klubtagságit befizetőket. Ezen kívül is volt még három ingyenes pálya a területén, mindjárt a bejárat után. Viszont ezek kevésbé voltak összkomfortosak, de azért aki csak ütögetni akart párat, vagy gyakorolni, esetleg elkezdeni a teniszt annak szerintem megfelelőek voltak ezek a pályák is. Én örültem a találkozásnak, főleg mert a két "tenisztelep" között a helyi fiatal labdarúgóknak volt a hazai pályája, de erről majd később.
  
Chorleywood House Estate
Tennis Courts


hancsi78

Bowling Green - London

Londonban járva a Bowling Green pályák gyakran elkerülik a figyelmemet, hiszen néha még egy stadion vagy focipálya bejáratát is elég megtalálni a túlzsúfolt betondzsungelben, nem hogy egy szimpla telken elférő "tekepályát". Azért igyekszem odafigyelni ezen kis zöld csodákra, hisz mind egy-egy kis élő sziget az aszfaltozott valóságban, így megérdemlik a megörökítést.
A Kingston-upon-Thames területén található King Geoorge Fields sporttelepen már sajnos nem nyújt sportolási lehetőséget a nyitott, szabadtéri pálya, helyette a mellette felépített "indoor" bowling green vette át a szerepét. Ez a kincs valószínűleg bontásra vár, ha lesz rá valaha elég pénz, ha nem, akkor ott eszi meg az idő.
Az ealingi Pitshanger Parkban ennél szerencsére jobb kép fogadott. A pálya és a kis klubház még állt és szépen karban volt tartva, igaz a vandálok miatt az ablakok, ajtók már teljes barikád alatt állottak.

A szintén Ealingben található The Brentham Clubnál jobb volt a helyzet, mivel ez egy zárt "társaság" itt az egész sporttelep körbe volt kapva biztonsági megoldásokkal, mint drótkerítés, cctv kamera és állandóan figyelő személyzet. Ennek megfelelően a klub területén található pályák jól néztek ki, a klub épülete is ragyogott, igaz így én nem jutottam be a kapun, lévén nem fizettem tagsági díjat, ami lehet olcsó annál a klubnál ahol egykoron Fred Perry ütögette a labdát.
Enfieldben, a Brimsdown Sports Groundon található "zölddel" szintén nem volt szerencsém, hisz ez is alaposan el volt zárva, vagy csak én nem találtam a bejáratot, így mindössze pár képet tudtam kívülről készíteni, a meglehetősen barátságtalan környezetben elterülő pályáról és a szomszédos egykori focipályáról.


Kingston-upon-Thames - King George Fields BG:

Ealing - Pitshanger Park BG:

Ealing - The Brentham Club Ground BG:

Enfield - Brimsdown Sports Ground:

hancsi78

2019. szeptember 24., kedd

Bisham - BANSC

A Bisham Abbey National Sports Centre egy gyönyörű, csendes környezetben lévő sporttelep a Temze partján. Mivel nincs messze az angliai tartózkodási helyemtől, így már többször is jártam arra, legutóbb 2015-ben és 2018-ban. A labdarúgás mellett golf, tenisz és gyephoki pályák is vannak a területen, illetve egy nagyobb rendezvény és sportcsarnok is rendelkezésre áll. A három labdarúgópálya egymás mellett, párhuzamosan fut. Ezeket 2015-re teljesen felújították. Az elsőt átalakították műfüvessé és bekerítették míg a másik kettőn csak a gyepszőnyeget cserélték le. Viszont most, így együtt szépen mutatnak, ráadásul 2018-ban már négy csapat (FA Bisham FC / Marlow United FC ( Hurst FC / Maidenhead Magpies FC) is hazai pályaként használta őket. 

Bisham - BANSC




hancsi78

2019. augusztus 8., csütörtök

Wales sálak - Rögbi


A rögbi sokáig nem tartozott az általam követett és nézett sportok közé. Még most sem a favorit, de azért ha elkapok egy-egy nagyobb tornát, meccset akkor már oda tud szögezni a tévé elé, de csak oda, a stadionba még nem vitt ki a "lélek". A különböző rögbisálak sem tartoznak a kedvenceim közé, de az Egyesült Királyságban lépten-nyomon belebotlom, így ha olcsón jön vagy épp ajándékba, akkor nem mondhatok nemet. Így történhetett, hogy újabb nyakbavalókkal bővült ez a részleg most éppen Walesből, olyan csapatokkal a soraiban mint a Llanelli RFC, Neath RFC, Pontypridd RFC, Ospreys RFC.








hancsi78

Lemaradt Focipályák - Belfast

Utazzunk vissza egy kicsit az időben, mondjuk 2014-be, amikor is Belfastban szerepelt a Nagy Lokomotív és szerencsémre én is ott lehettem a meccsen a Solitude Parkban. Mivel arról a találkozóról és a stadionról már esett szó, most jöjjön pár elfeledett, kihagyott, lemaradt focipálya az északír fővárosból, ahol volt szerencsém megfordulni a meccs előtti órákban. A Blanchflower Park sajnos bevehetetlen erőd volt számomra, ugyanis túl korán vagy csak egyszerűen rossz időben érkezhettem, ugyanis az egész sporttelep zárva volt, így a háttérben található három nagy labdarúgópálya majdnem kimaradt a szórásból, pedig nem kisebb csapatok rúgják itt a lasztit mint a Vision Athletic FC és a Corrymeela Football Club. Innen egy saroknyira, a sporttelep mögött volt a Tillysburn Park, amely Harland & Wolff Welders FC hazai grundja, de sajnos nem találtam a helyes utat befelé, így mindenki képzelje a pályát a sövény mögé. A The Oval mellett már nagyobb szerencsém volt, ugyanis a füves terület nem volt elzárva, viszont az egykori focipályának már nyoma sem volt a területen, így csak a zöld gyep, az a szép zöld gyep lett megörökítve, plusz a The Oval stadionja.
 
Blanhflower Park Playing Fields - Football Pitch 1-3 (Vision Athletic FC / Corrymeela FC):



The Oval - Football Pitch (Glentoran FC):

Tillysburn Park (Harland & Wolff Welders FC):

hancsi78