2018. április 2., hétfő

DVSC Kézi - Győr és Érd Aréna

Maradjunk még az új arénáknál, de ezúttal hagyjuk a labdarúgást és térjünk át a női kézilabdára, ahol a DVSC lányai lépnek fel, most már évről-évre.  Győrben már égető szükség volt egy nagyobb sportcsarnokra, hisz a Győri Audi ETO KC már rég kinőtte a Magvassy Mihány Sportcsarnokot és a BL sorozatok végét már nem is itt, hanem Veszprémben játszották. Ezen kívánt változtatni az Audi 2014-ben és felhúztak egy 5.500 fős csarnokot a másik mellé, így kellő hellyel és pompával szerepelhettek tovább a honi és nemzetközi vizeken zöld-fehér lányok. A sportcsarnok számomra fekete folt, viszont Stolárcsik Tamás barátom évről évre megjelenik Győrben a csajokkal és ha nem felejti el, akkor még képeket is szokott nekem készíteni, így én is jobban nyomon tudom követni a lányok fellépését az új helyszíneken.
Érden is valami hasonló volt a helyzet mint Győrben. A felerősödő helyi kézilabdának már egyáltalán nem volt megfelelő a Batthyányi Általános Iskola tornacsarnoka, így a komolyabb célokat szem előtt tartó ÉVSE kapott egy új csarnokot, amit egyszerűen Érd Arénának neveztek el. Igaz nagyságában elmarad a győri nagytestvértől, de a település méretének pont megfelelő, és a narancsban pompázó helyi drukkerek még majdnem meg is töltik a lelátókat egy-egy bajnokin. A képeket szintén nem magamnak (de nem is Stolinak) köszönhetem, ezúttal egy kiváló fotóspalánta ajándékozott meg a képekkel, még 2014-ben. Köszönet érte Szabó Viktóriának!

Kép: Stolárcsik Tamás

Kép: Szabó Viktória

hancsi78

DVSC: Arénák

Az angliai önkéntes száműzetésem miatt lemaradok a legtöbb otthoni történésről, mondhatni külső szemlélője vagyok a magyar labdarúgás sorvasztásának, a szurkolók ellehetetlenítésének és bejegyzés szempontjából fontos stadionfejlesztési programnak is. Nem tudom elkísérni a csapatomat az idegenbeli meccsekre, így szinte minden új stadionról lemaradok az átadási évben.  A Grupama Arénával is ez volt a helyzet, igaz amikor átadták alig járta szerevezett brigád a lelátókat, így kérdés, hogy én ott lettem volna, valószínűleg nem. Viszont ott volt Czabán Dániel barátom, aki szokásához híven nem hagyott felvételek nélkül, így első kézből láthattam a félig üres szentélyt, amiből csak a táborok hiányoztak, de ők nagyon. Nem kérdés, a vénaszkenner bevezetésével a Fradi vezetése nagyot hibázott, hisz évekig elvették a nézőktől azt, amiért igazán meccsre járnak, a hangulatot. Felcsúton nem volt ilyen szigor a belépésnél a Pancho Arénába, igaz itt nem is sokan voltak, akik a faluból meccsre kívánkoztak. Még emlékszem, amikor a kétezres évek közepén arra jártunk egy Magyar Kupa meccsen és az egyik hosszanti oldal mellett egy kukorica tábla futott, mi meg jó szokásunkhoz híven eljátszottuk a "kukorica gyermekeit". Most viszont más volt a helyzet és igaz szabad szemmel nem láthattam még a "csodát", de Czabán Dániel barátom nem hagyott felvételek nélkül, így ha közvetetten is, de láthattam azt, hogy ez bizony már nem az egykori felcsúti sportpálya, hanem valami más.


Képek: Czabán Dániel

hancsi78

QPR - Leeds - Coventry

Angol stadionokból nincs hiány és szerencsémre nagyon sok helyre sikerült is eljutnom az elmúlt tíz esztendőben, de ez a bejegyzés most mégsem az én utjaimról és képeimről szól, hanem Czabán Dániel barátom pár évvel ezelőtti kirándulásairól. A Loftus Roadon én 2007-ben jártam és nem voltam bent a pályán, ellenben Dani megnézett ott egy jó felkészülési meccset, amiről küldött nekem is képeket és beszámolót. Coventryben is ugyanez volt a felállás, annyi különbséggel, hogy mind a ketten 2012-ben voltunk a Ricoh Arénánál(Arénában). Én csak a megszokott városi vizitem után fordultam a pálya felé, míg Dani a Millwallt kísérte el idegenbe. Az Elland Roadon viszont csak ő járt, az északi stadionok nekem fekete foltok a térképen, Liverpool felé még egyszer sem jutottam, így a Leeds United otthonának 2013-as megörökítését nem magamnak köszönhetem, hanem a Millwallnak, akit a barátom kísért el a messzi északra, hogy lássa mire képesek a "fehérek" odahaza. Köszönet a képekért Czabán Dánielnek!



Képek: Czabán Dániel

hancsi78

2018. március 21., szerda

Matrica: DVSC (Piros-Fehér)

Következzen most pár piros-fehér matrica, amelyek ténylegesen csak pirosak és fehérek. Az első egy muzeális darab az 1993-ban alapított Red Phoenix csoportjának majdnem 25 éves levonója, így az eszmei érték mellett, komoly anyagi vonzata is van egy ilyen matrica beszerzésének, feltéve, hogy lenne valakinek, valahol eladó. Ezt a gondot mondjuk én személy szerint kipipáltam, hiszen nekem szerencsére van egy a tarsolyomban. A címeres matricák a klubnál gyártott ajándékok hozadékai, így beszerzésük nem jelent különösebb nehézséget. Ez a kettő nem csak kinézetben, de méretben is alaposan eltér egymástól. A többi matrica már az újabb kor terméke az Ultras Debrecen kivitelezésében. Ezekből rövid időn belül újabb sorozatok is legyártásra kerültek, így hasonlóak ugyan, de méretben és árnyalatban is eltérnek, amely láthatóak is a képeken.









hancsi78

DVSC 2017: Csongrád

2017-ben Csongrádon lépett fel a DVSC a Magyar Kupa sorozatban, így ha én nem is, de a barátok útra keltek, hogy élőben láthassák hogy rúg egy tízest a hazai alakulatnak a Nagy Lokomotív. A továbbjutás kérdése ezzel hamar eldőlt, de ezzel a sorsolással, a csongrádi Városi Sporttelep stadionja újra a blogra került, úgy, hogy én még egyszer sem jártam a településen. Elsőnek Sándor Mihály barátomnak köszönhetően kaptam egy beporosodott negatívot, amelyet előhívva már felkerülhetett a helyszín a blogra, az 1997-es dátummal. Most viszont segítséget kértem, és szerencsére nem volt hiány lelkes támogatókból, így egyszerre válogathattam Ács Attila, Czabán Dániel és Szabó László felvételeiből, csak hogy biztosan megmaradjon az utókornak Csongrád, ahol 2017-ben a Loki újra kupameccset játszott. A két felvétel között húsz év telt el, de nagy változást nem látni, legalábbis a tribün alakja és kialakítása ugyanaz, más komolyabb lelátóval pedig nem bír a létesítmény. A fák ugyan nagyobbak lettek, de a sövény nyírására még mindig nagy figyelmet fordítanak. A futópályát felújították, ez jól látszik a felvételeken, de összességében nem lehet panasz a stadion többi részének a karbantartottságára sem. További észrevételeket viszont csak akkor engedek meg magamnak, ha egyszer végre el is jutok Csongrád városába.

Csongrád - Városi Sporttelep
Kép: Ács Attila / Czabán Dániel / Szabó László

hancsi78