2018. március 21., szerda

Egyetemi Tenisz - DEAC

A debreceni Egyetemi Sporttelepen még a kilencvenes években jártam elsőnek, de akkor eszembe sem jutott, hogy bármit is lefényképezzek. Még a stadion se nagyon mozgatta meg ez irányú fantáziámat, a többi, kisebb sportpályáról már nem is beszélve. Ezen érdektelenségnek köszönhetően a salakos teniszpályákról sincs egyetlen felvételem sem, ebből az időszakból. Sőt, még későbbről sem. A legkorábbi felvételem 2006-os és nem magamnak, hanem Derencsényi Pistinek köszönhetem, igaz nem közvetlen a teniszpályákról készült, de legalább látszik rajta az éppen téliesített (értsd: sátorral befedett) pályák egy része. Elsőnek 2009-ben érkeztem azzal a szándékkal, hogy képeket csinálok a sporttelepről, de elsődleges célom a stadion és a műfüves sportpálya volt, így a teniszpályákról készített sorozataim nem voltak teljesek. 2013-ban ismétlés következett, de még ekkor sem figyeltem kellőképpen a részletekre, amit 2014-ben, majd 2016-ban próbáltam orvosolni azzal, hogy alaposabban körbejártam a pályákat. Ezen két utóbbi időpontban az elől lévő versenypályák mellett  már jutott idő és figyelem a hátul lévő pályákra is, amelyeket korábban elkerülték a figyelmemet, majd a tribünt megmászva, kicsit távolabbi képeket is készítettem. Mindezek ellenére még mindig van bennem egy kis hiányérzet a sporttelep ezen részeit illetően, mert valamiért nem jön át a képeken a tenisz fontossága a DEAC sportklubjánál. Talán majd egyszer, jobb időben, más szögben jobban be tudom mutatni mit is jelent az egyetemista klubnak a tenisz.

Debrecen - Egyetemi Sporttelep
Teniszpályák
Kép: Derencsényi István






hancsi78

Eynsham

Egy napsütötte tavaszon érkeztem Eysham falujába még 2016-ban, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy lefényképezzem a helyi labdarúgó pályákat. Az Eysham Sport and Social Club által fenntartott sporttelep a város határában, az Oxford Roadon található, így az utam eddig és nem tovább vezetett. A centerpálya szerencsére kicsit eltért a kisebb településeken tapasztalt, csak egy felfestés és flexibilis kapuk alkotta átlagtól. Itt egy kisebb klubház, valamint a hosszanti oldalak mellett végigfutó korlát jelezte, ez nem csak egy szimpla grund, amelyet a pálya elhasználódása után arrább mérnek ki, itt fix a játéktér, azaz állandóságot testesít meg. Ez persze csak a centerpályára igaz, mert a közvetlen mellette található, de ott jártamkor nem látható 2-es számú pálya már egy nagy mezőn van, így azt kények és kedvek szerint lehet mozgatni, forgatni. A 3. és 4. "pitch" az út túloldalán volt fellelhető és szerencsére itt a felfestések legalább megvoltak, így a helyzetük meghatározása sokkal könnyebb volt. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, szeretem az ilyen kisebb grundokat, főleg, ha legalább egy biztos pontot (pályát) találok, és ez most megadatott.

Eynsham - Oxford Road
 




hancsi78

Idegen tollakkal: Lubin

Idegen tollak rovatomba ezúttal egy város, két stadionja kerül fel két barátom segítségének, azaz fényképeinek hála. Az ősszel a DVSC női kézilabda csapata a lengyelországi Lubinban vizitált, és szerencsére népes kompánia kísérte el őket idegenbe Debrecenből. Ezen népes kompániában akadt bőven segítőkész barát, akik nem voltak restek és a város nevezetességei, a tábor fellépése és egyéb megörökíteni valók mellett nekem is kattintottak párat a sportcsarnok mellett a stadionokról is. Az első, a város legnagyobb létesítménye, a több mint 16.000 néző befogadására alkalmas Dialog Arena. A város határában felhúzott létesítmény a Zaglebie Lubin labdarúgóinak otthona, és ha nincs focimeccs, akkor a parkoló a városi piacnak ad otthont hétvégenként. A képekért köszönet Derencsényi Pistinek, akinek ezen felvételek mellett további "százakért" lehetek hálás, amelyekkel az évek alatt megajándékozott. A másik labdarúgó helyszín inkább az atlétika iránt érdeklődő helyieknek az otthona, és közvetlenül a városi sportcsarnok mellett van felhúzva. Ennek köszönhettem én is, hogy kaptam róla képeket, hisz a megfáradt Lokista cimborák egy része a RCSL Lubin Athletic Stadion lelátóján pihente ki magát. Szerencsére Dobráb Csabinak eszébe jutott, hogy "jé, stadion, lelátó, vagy valami olyasmi, csináljunk pár képet Hancsinak, biztos örülne neki". Eltalálta, örültem neki, és azóta is fülig ér a szám, hisz ezen kisebb létesítményről készített felvételek újabb ékkövet jelentenek a blog képrovatának. Köszönöm Lokis!

Lubin - Dialog Arena:
Kép: Derencsényi István

Lubin - RCSL Lubin Athletic Stadion:
Kép: Dobrán Csaba

hancsi78

DVSC Kézi - Jugoszlávia

A mostani bejegyzésben (sajnos képek nélkül) azokat az egykori jugoszláv helyszíneket említem meg, ahol a DVSC női kézilabdás lányai felléptek. A visszatekintőm 1993-ig nyúlik vissza, így a Radnicski Beograd elleni nagy csaták csarnokai kikerülnek a szórásból. Az én időszámításomban 1998-ban játszottak elsőnek a csajok ex-jugó területen, akkor Eszéken a Zrinjevac Sportcsarnok adott otthont a az EHF Kupa legjobb 16 közé kerülésért vívott párharc első meccsének. A Vasutas lányok rutinból vették az akadályt, és a mindössze 300 horvát szurkoló előtt már idegenben eldöntötték a továbbjutást. A következő évben Bosszniába utazott a piros-fehér csapat, és Mostarban, a helyi lányok nem tudták megakadályozni, hogy ismét, már az első meccsen eldöntsék a továbbjutás kérdését a Lokisták. A Bijeli Brijeg csarnokában 1.000 bosnyák drukker gyűlt össze, de nem csináltak akkora pokoli hangulatot, mint az elvárható lett volna egy déli szurkolótábortól. Innen egy nagyobb ugrás következik egészen 2007-ig, amikor a kisebbik podgoricai csapat (WHC Podgorica) fogadta a Lokit a KEK legjobb 32 csapata között. A meccs már a debreceni első meccsen eldőlt, hiszen a 32 gólos magyar győzelem nem ígért sok izgalmat a visszavágóra. A WHC csarnokában nem is voltak többen 100 főnél, és az újabb 28 gólos vereség is csak azt igazolta, hogy nem volt a két gárda egy súlycsoportban. Ezen három helyszín és csapat mellett is voltak szerb, horvát vagy éppen montenegrói ellenfelei a Lokinak, de ezen idegenbeli párharcokról vagy sikerült képet szereznem, vagy nem ex-jugó területen találkoztak egymással a felek, így ezen helyszínek később kerülnek fel a blogra. 

hancsi78

2018. március 20., kedd

Magyar Kispályák

Magyarországon kispályákból nincs hiány, így akármerre járok-kelek biztos, hogy beleakadok egy-egy füves, salakos, vagy bitumenes grundba.
Nyírábrányban tavaly figyeltem fel rá, hogy a klubépülettől nézve a távolabbi kapu mögött van egy füves kispálya, amit eddig egyetlen vizitem alatt sem láttam, pedig megfordultam már párszor a határmenti településen. Azt most sem sikerült kiderítenem, hogy ez a pálya mikor került oda, de egy biztos én még sosem láttam korábban.
Derecskén is van egy füves kis grund a Sárostó Sporttelepén, a klubház mögött, a két pálya között. Viszont itt sem sikerült kiderítenem, hogy ez a pálya 2014-ben csak ideiglenesen lepakolt kapukat jelentett, vagy állandó jelleggel használták egy kis grundfocira.
Csopakon az egyik kapu mögött volt lefektetve egy szilárd burkolatú pálya, amely ránézésre igen csak újszerűnek hatott 2013-ban. Feltételezésem szerint a vizitem előtt nem sokkal húzhatták újra a felületet, amely észrevételemet a frissen festett kapuk is alátámasztottak.
Hajdúsámsonba tavaly vetődtem, de csak a véletlennek köszönhettem, hogy a település Gerébtelepi részén felfedeztem egy füves pályát, amit valószínűleg a környéken élők alakítottak ki maguknak Kinézetőből ítélve igencsak nagy becsben tartották a pályát és remélhetőleg nem is fog megváltozni.
Hosszúpályiban, a Sport utcában már más volt a helyzet. Az egykori focipályát méteres gaz és dzsindzsa nőtte be, de a bitumenes kicsi még legalább állt, igaz a túlburjánzott növényzettől alig volt látható az útról és megközelíteni is csak bozótvágóval lehetett volna. Eme eszköz híján próbáltam átfotózni a "gazfalon", de sok sikerrel nem jártam.

Nyírábrány - Nyírábrányi Sportpálya:

Derecske - Sárostói Sportpálya:

Csopak - Csopaki Sportpálya:

Hajdúsámson - Gerébtelepi Füves Kispálya:

Hosszúpályi - Sport utcai Sportpálya:

hancsi78

Ayia Napa FC

Az Ayia Napa városában található 15 pályás edző és futballközpont után ideje, hogy bemutassam a helyi stadiont, ahonnan pazar látvány nyílik a városra és a tengerpartra. A létesítmény kissé kiesik a központtól, de egy olcsón dolgozó taxis "ismerős" hamar kifuvarozott a határba, ahol pillanatok alatt körbejártam a világos színekben pompázó lelátókat. A stadion egész jó állapotban volt, igaz a befogadóképessége csak 2.000 fő és a ciprusi szövetség nem is engedte, hogy itt rendezze a hazai meccsit az első osztályba  feljutott gárda. Sokáig nem kellett viszont átjárniuk a szomszédos Paralimnibe a helyi drukkereknek, mert két év után ki is estek a második vonalba, azaz újra otthon, a Municipal Stadionban fogadhatták az ellenfeleiket.

Ayia Napa - Municipal Stadion


hancsi78

2018. március 13., kedd

Paloznaki Kispályák

Lovason járva elugrottunk a szomszédos Paloznakra focizni, ahol két kispályán is összemérhettük a tudásunkat Hubával. Mivel a "kiskomám" kézilabdázik, így maradtunk a kézilabdapálya méretnél és ott lőttünk egymásnak kapura. A mostani füves, előtte talán salakos pálya elég ramaty állapotban volt. A talaj mint egy vakond túrta rét, ahol olykor lekaszálják a méteres gazt. Rengeteg veszélyes gödörrel és éles növényi törzsmaradványokkal, szóval sportolásra egyáltalán nem alkalmas. Nekünk mégis megfelelt, mert voltak kapuk és labdafogó háló, sőt az őskorból megmaradt egy beton lelátó is a pálya mellett, ami már stadion jelleget kölcsönzött a helyszínnek. Rúgtunk itt párat, de félve, hogy komolyabb sérülést szedünk össze, inkább odébbálltunk, vissza Lovasra. Az ugyanitt található műfüves kispályát sajnos nem tudtuk kipróbálni, mert az fizetős volt, de nem találtunk senkit akinek fizethettünk volna, és a lakatot nem akartuk leverni a körbekerített grundról. Azért fényképeket készítettem erről is és a füvesről is, így a 2016-os paloznaki vizitem, már így kerül be a históriás könyvembe.

Paloznak


hancsi78

Carterton

Cartertonban 2016-ban jártam és miután kiderült, hogy a település rendelkezik egy pofás kis stadionnal, nem volt kérdés, hogy meglátogatom. Sokat sem akkor, sem most nem tudok a Carterton Football Clubról, és a pályáról is csak annyit, hogy a Kilkenny Lane-en van, és ha rossz irányból közelít az ember, akkor az út a grund előtt egy fél kilométerrel lezárva találtatik. Én így jártam, így a kocsit hátrahagyva gyalog tudtam le az utolsó métereket, a végül ösvényig szűkülő úton. Elérve a sporttelepet kiderült, hogy ha másik irányba kerülők akkor a kapuig autókázhattam volna, így viszont maradt a túra. A pályából nem sok látszott az utca frontról, a nagyobb klubépület teljesen eltakarta a lelátókat, de közelebb érve legalább a tribünt megörökíthettem, mert bejutnom sajnos nem sikerült. Ennek is örülni kell, hisz sok esetben még ennyire sincs esélyem. A centerpálya mellett, a főlelátó mögött egy edzőpálya is ki volt alakítva a gyepen, amiről szintén nem sikerült jó képeket csinálnom, de ettől függetlenül bejegyzésre kerül mint "látott" grund.

Carterton - Kilkenny Lane


hancsi78

DVSC Kézi: Norvégia

A debreceni kézilabdás lányok igen sokat szerepeltek az északi részeken Európában, amelynek egyszerű oka van Norvégia és Dánia kézilabdája évtizedek óta a világ elitjében van, és a válogatott mellett a klubcsapataik is komoly sikereket értek már el. A "képtelen" dániai kirándulásokról már volt szó, így most a norvég kalandokat tekintem át helyszínek tükrében.
Elsőnek Gjovik városáé, pontosabban az itt található Ice Hockey Sports Hall csarnokáé a főszerep, ahol a Beakkalagets Oslo fogadta 1995-ben a vasutas lányokat az EHF Kupa döntőjének első meccsén. A hatalmas hodályt pont azért választották a oslói vezetők, hogy minél többen láthassák a dán csapat kupagyőzelmét, mert ha másban nem is, de abban biztosak voltak, hogy ők nyerik a sorozatot. Ehhez 7.500 néző asszisztált, de a légkör a magas létszám ellenére nem volt forró, és a kupa sem került Norvégiába, azt elhozta magával a DVSC. A következő évben ismét a kupadöntőben találkozott a Loki norvég ellenféllel ezúttal a Larvik HK csapatával. Az idegenbeli helyszín a Bergslihallen Sportscenter csarnoka volt Larvikban, ahol ugyanaz a hűvös északi hangulat volt mint egy évvel korábban, csak sokkal kevesebb szurkoló előtt. Tíz évet ugorva az időben Bergenben vizitált legközelebb a debreceni alakulat, és a helyi Tertnes mindössze 1.000 néző előtt a Haukellandshallen csarnokában látta vendégül a magyar csapatot. A hangulat most sem volt forró, viszont a pályán egyértelmű volt a hazai fölény, ami mindössze a debreceni pokol kapujáig tartott.

hancsi78