Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Látogatómnak!
![]() |
Kép: Ultras Debrecen |
A The Scrubs kispályáinak beiktatása után kerüljenek fel a terület
nagypályái is, amelyekből van bőven a Linford Christie stadion mellett. 2007-es
vizitem során csak labdarúgópályák voltak megtalálhatóak a területen, de ebből
mindjárt 12 darab sorakozott egymás mellett. 2018-ra ebből csak kilenc maradt,
míg a másik három egykori területén kispályák lettek kialakítva állandó és
ideiglenes jelleggel. A frontvonalban régen egy gyephoki pálya volt, amiből egy
kombinált grundot csináltak, így a rögbi is űzhetővé vált ezen a részen.
Eredetileg (ez nálam a 2007-es dátumot jelenti) volt két rögbi játéktér is a
grundon, de ezekből 2018-ra baseball field-ek lettek, bővítve ezzel az egyszerű
sportmező kelléktárát. Újításként hatott a Fulham Irish GAC-nak kialakított két
"gaelic football pitch", ott előtte nem volt kimérve játéktér így ez amolyan
fejlesztési beruházásnak tudható be.
Skóciába soha nem azzal a céllal érkeztem, hogy sportcsarnokokat fényképezzek,
de a kirándulásaim és stadion vizitjeim mindig az utamba sodortak pár fedett
létesítményt is. Nem volt ez másképp a 2018-as felföldi kiruccanásom alkalmával
sem.
A kispályák mellett
gyakran az is előfordul, hogy nagypályák is lemaradnak a bejegyzésből és nem
mindig a rendszer a hibás, hanem egyszerű emberi mulasztás történik, azaz én
hagyok ki 1-2 grundot ilyen vagy olyan okokból kifolyólag. Kusadasiban pont ez
történt. Az Altinordu SK Training Center területén ugyanis csak a centerpályát
jegyeztem be eddig, a mellette lévő műfüves pályákat kihagytam a szórásból,
pedig nem is egy, nem is kettő, hanem mindjárt három is ki volt alakítva a
sporttelepen. A történet még 2014-es, akkor jártam Törökország ezen részén és
egy gyors, főútról készített, elkapkodott sorozat után, úgy látszik a
bejegyzést is túlzottan gyorsra vettem, így kimaradtak fontos részletek, amit
most pótolok, hogy teljes legyen a kép.
Ealingben akadnak még
kisebb füves pályák, így egy újabb bejegyzés keretében felkerül újabb három
sporttelep 2-2 ideiglenesen használt gyepszőnyege.
Maradjunk a
kispályáknál, de korlátozzuk le most mindezt London Ealing részére és
természetes füves borításra.