2026. június 21., vasárnap

Sálak - Magyarország (A-B)

A budapesti és magyar válogatott sálak után Adonytól Budakesziig kerülnek most fel a honi nyakbavalók. Mivel különösebb figyelmet soha nem fordítottam erre a részlegre sem, így egyszerűen azok a darabok vannak nálam elrakva, amelyek szembe jöttek az elmúlt 30 esztendőben. A hajdú-bihari palettára egy kicsivel jobban szoktam figyelni, így ha van elérhető a megyéből (jelen esetben Balmazújváros és Berettyóújfalu), azt azért igyekszem megszerezni, de alapvetően tényleg a szerencse faktor dönti el, hogy honnan és hány magyar sálam van. Néha ugyan kerül hozzám egy-egy különlegesebb példány, régi, esetleg csoportsál, de azért nem ez a jellemző. Viszont büszkén mutogatom a meglévőket, hisz csak a magyar paletta az, ami a legközelebb áll a szívemhez, amint az időm engedi jön a kép a többiről is.


hancsi78

2026. június 19., péntek

Sálak - Még egy kis Európa

Európai színtéren már csak pár ország maradt hátra, hogy ismét teljes legyen a gyűjtemény a blogon. Most azon országok következnek a betűrend végén melyek nem adnak túl sokat a gyűjteményemhez. Svédországból mindössze a Loki egykori ellenfele, a Kalmar FF ad egyet, de Szerbiából is mindössze csak három sálam van. Felvidékről sem bővelkedem sálakban, igaz a DAC sálat kivéve mindegyik nagyon régóta a kollekcióm része. Szlovéniából sokáig csak egy válogatott sálam volt, amelyet nagyinak köszönhetek, aki nem mellesleg pár nap múlva tölti a 95. életévét. Isten éltesen innen is Lilimama! Aztán Tinto barátom rákapott a délszláv ízekre és jártában-keltében mindig hozott nekem egy-egy szép darabot a szlovénoktól. A török sálaim szinte 100%-ban a nyaralások eredménye, csak a válogatott sál került hozzám más módon. Ukrajnából az egykori donyecki utazásomnak köszönhetem a sálaim felét, majd szépen csöpögött még innen-onnan 1-1 darab. Ezen a feltöltés után már csak a német, skót, svájci, spanyol sálaim vannak hátra, plusz a magyar vonal egy része, illetve a meccsekre kiadott és barátság sálakkal kell még kezdenem valamit, hogy láthatóvá váljanak valamilyen formában.


hancsi78

2026. június 16., kedd

Sálak - DVSC 100

Debreceni vonalon is elértem a bűvös 100 darabos feltöltést és amint időm engedi jön majd a többi is, hiszen már jóval 200 felett van a piros-fehér nyakbavalók armadája, ami számomra a gyűjtési alapot képezi. Ebbe a százasba azért már sok minden belefért. Többszörös bajnok lett a Loki, így a sálak is szaporodtak ezen a téren, akárcsak a csoportok nyakbavalói. Sok új stílusú (selyem, hímzett, kockás, csíkos, szürke, rózsaszín a hölgyeknek stb.) sál is kikerült Debrecenből olyan 2012-ig bezárólag, amely egyértelműen Komcsi szűnni nem akaró lelkesedésének az eredménye. Pár régi ereklyéért is "visszanyúltam" és a klub egykaptafás darabjai is adtak hozzá bőven ehhez az időszakhoz. A lényeg, hogy az első 100 most már látható a képcsarnokban.


hancsi78


2026. június 13., szombat

Grundok 2025-ből

Végre tettem egy nagy lépést visszafelé, amelynek most pozitív kicsengése van részemről, ugyanis felkerült a 2025-ös évem pályalátogatási képanyaga a blogra. Nem kis meló egy teljes évet összeszedni és "egyben" feltölteni, de így jár az, aki nem naprakész. A folyamatos töltés, frissítés kevesebb időt vett volna igénybe, de ez nekem nem jött össze az elmúlt 8 évben, így marad a visszafelé (szó szerint) töltögetés, miközben próbálom az új fotókkal is folyamatosan frissíteni az oldalt. Eddig jól megy, a 2026-os év friss, a 2025-ös pedig teljes.

Mivel 2025 a változás éve volt számomra a blogírásban és vele a képcsarnok kialakításában, ezért az új érában már nem rakok külön minden egyes pályát, hanem sporttelepenként, klubonként veszem őket számításba, vagy annak függvényében, hogy miként szerepelnek ezek a stadionok a groundhopper berkekben, listákban. Ezt figyelembe véve 2025-ben 142 sporttelepet (stadiont, pályát) látogattam meg, főleg Angliában. Magyarországon is eljutottam pár helyre, egy kósza, de már ismerős német (Regensburg) stadionnal egyetemben.



hancsi78


2026. június 10., szerda

Sálak - Wales

Európából, azon belül is az Egyesült Királyság palettájáról a walesi nyakbavalók is felkerültek. Ez a részleg nem túl színes a gyűjtők számára és nem is ez a legkülönlegesebb sarok, hisz a válogatott ajándéktárgyai mellett több rögbi sál is része a gyűjteményemnek, amely sálgyűjtő körökben nem épp a legnépszerűbb kategória. A nagyobb csapatok közül az angol ligarendszerben szereplő Cardiff City és Swansea City adja a legtöbbet, de nekem a Bala Town ereklyéje a legkedvesebb, mert azt helyben kaptam a stadiont épp karbantartó csapattól.


hancsi78


2026. június 8., hétfő

Sálak - Anglia (S-Y)

Mivel belelendültem, úgy voltam vele, hogy akkor maxoljuk ki 2024-ig az angol sálakat, így hirtelen felindulásból a maradék 77-et is feltöltöttem. Sheffield, Southampton, Stoke-on-Trent, Sunderland, Swindon vagy épp Walsall, Watford, West Bromwich, Wigan, Wolverhampton van ott a képek között, hogy csak a nagyobbakat említsem. Különleges darabot nem nagyon tudnék megemlíteni, de azért a Sheffield FC három nyakbavalója csak a világ legidősebb labdarúgó klubját képviseli. Van egy régi United és Wednesday is a városból, amit még Cimpi barátomtól szereztem, valamikor a kilencvenes évek végén. Aztán Southamptonból van kék-sárga, Sunderlandből meg arany színű sálam, míg a Thame United csak egy csíkosat adott, de azt személyesen. Tauntonban a hatodosztályú klubnak nagyobb ajándéktárgy választéka volt, mint nálunk sok NB I-es klubnak, így nem csoda, ha mindjárt két sál is kikötött nálam, amikor a városban jártam. Sorolhatnám minden egyes ereklyéről az emlékeket, de most nem ezen van a hangsúly, hanem a feltöltésen, hogy végre minden vissza kerüljön a helyére. Jelentem Anglia befejezve, kivéve az utolsó két évet és a meccsekre kiadott dupla sálakat. 

hancsi78 

2026. június 6., szombat

Sálak - Anglia (N-R)

Az áprilisi beindulás után a májusban is folytattam a sálak feltöltését, így a képek között már egy ideje ott virítanak Anglia N, O, P, R kezdőbetűs településeinek nyakbavalói. Összesen 64 darab. Egy-két csapat egész sokat ad hozzá a gyűjteményemhez, így a Reading FC 19-et, a Newcastle United 13-at, de van 7 Norwich City és 6 Nottingham Forest sálam is. Ez utóbbi klubtól vannak nagyon kedves darabok is, melyeket még Komcsi barátomtól kaptam ajándékba. Aztán Portsmouth, Oxford is többet ad hozzá a kollekciómhoz, mint 1-2 sál, ráadásul az egyetemvárostól a United mellett van egy City-től is, amelyet még a Court Place Farmon vettem, egy korábbi látogatásom alkalmával. Oldham, Plymouth, Northamtton, Rotherham és még pár település csapatának ereklyéi vannak még ott a sorban, 2024-ig bezárólag. Az utolsó két év még rendszerezésre vár, de biztos fog ide is kerülni 1-2 újdonság. 

hancsi78

2026. május 8., péntek

GH 2026 - Március & Április

Meglepően jól és sok pályával kezdtem az évet -de erről már írtam korábban- viszont a szokásos tavaszi nagy beindulásból nem lett semmi, csak csendes nézelődés. Általában nem így szokott lenni, de úgy látszik ez egy ilyen szezon. Angliában pár kisebb településre jutottam el (Merton, Enstone, Charlton-on-Otmoor), ahol a megszokott, egyszerű, de szépen karbantartott sporttelepek fogadtak. A különlegességet a Charlton United FC otthona adott, ugyanis nem számítottam ilyen kaliberű pályára egy falusi kiscsapat esetében. Warfield, Woodstock és Stanton St John nem szolgált meglepetéssel, hisz itt már jártam korábban és azóta szinte semmi nem változott. Chipping Nortonban egykor még elkaptam a Walterbrush Road lerombolásra ítélt pályáját, igaz, a helyi csapat már akkor sem használta. Most visszatértem, hogy megnézzem mi történt vele. Lebontották, de még semmi nem épült a területen. Ha már visszatértem, akkor megtekintettem a városka jelenlegi "stadionját", a rögbisek és a krikettezők otthonát, hisz mindenki külön sportteleppel bír. Az angliai nézelődés mellett várt rám egy kis pihenő Magyarországon. Hazai pálya tekintetében, a Budai Ézsaiás úton halad a felújítás, mellette az Egyetemi Sporttelep és természetesen a Nagyerdei Stadion is felkerült az idei képcsarnokba Debrecenből. Ismét eljutottam Miskolcra, ahol a stadion mellett kosárcsarnokot is megnézhettem magamnak, a helyi erők szíves invitálásának eleget téve. Ezen kívül kiruccantunk Hortobágyra, ahol a jelenlegi pálya ugyan nem fért bele, de a mostani kemping területén egykor álló (ma már teljesen eltűnt) két focipálya "elképzelt" helyét azért lefotóztam. Ezen kívül az európai túrám keretében Regensburg sokadszor, míg a belgiumi Genk stadionja először került meglátogatásra. Belgiumban De Panne tengerpartján is sétáltunk egyet a feleségemmel, majd a "behajózás" előtt még megnéztem magamnak a Bella Boy stadionját a városban. Pályák szempontjából eddig így fest az idei tavasz.


hancsi78

2026. április 27., hétfő

Sálak - Liverpool

 A hónap végére még beillesztem a liverpooli bejegyzést (a sálak már korábban felkerültek), amelyben arról adok hírt, hogy 12 darab Everton és 26 darab Liverpool nyakbavaló került az elmúlt harminc évben hozzám. Különleges érzelmek egyik csapathoz sem fűznek, habár a piros-fehérek iránt sok debreceni barátom táplál szerelmet, így velük sokkal többet "találkoztam" az elmúlt évtizedekben, mint az Everton képviselőivel. Ez a nálam talonban lévő sálarányon is meglátszik.


hancsi78


2026. április 24., péntek

Sálak - DVSC (Az első évek)

Amikor elkezdtem sálak gyűjteni, akkor egyetlen és azóta se változó célom volt, hogy a Debreceni Vasutas nyakbavalóit összeszedegessem. Nem csak az én célom volt ez akkoriban, hanem a baráti társaságunk határozta el, hogy egy-egy darabot el kellene tenni a piros-fehérek ereklyéiből, hogy mindez megmaradjon, fennmaradjon, így különleges segítséget kaptam a barátoktól, ismerősöktől, amely az elmúlt harminc évben sem változott. Nem is győzöm eleget hangsúlyozni, hogy mindenkinek nagy köszönet, aki egy kicsit is hozzájárult ahhoz, hogy ezekből a sálakból (és még sok minden másból) legalább egy-egy fennmaradjon és láthatóvá váljon debreceni fronton. Köszönöm. Most az első pár évből raktam fel a DVSC sálakat, amely kb. a negyede a kollekciónak. Jön majd a többi is, csak legyen időm és tartson ki a lendület. 



hancsi78