Az olasz sálak is visszakerülnek a blogra. Ez a szegmens kiemelt figyelmet kapott egy időben, főleg fiatal koromban, amikor az olasz ultra volt az etalon és én is próbáltam a lehető legtöbb olasz csapattól ereklyét beszerezni. Szerencsémre jó pár helyre sikerült eljutnom csizmaország területén, így a legtöbb sál ezen utak eredménye. Sokat kaptam barátoktól, rokonoktól, ismerősöktől, akik egy-egy olasz utazást letudva tudták mivel térjenek haza. Egy-két érdekesebb darab van ugyan a gyűjteményemben, de ahogy a többi ország és a többi csapat, így Olaszország sem kapott külön figyelmet részemről a későbbiekben. Gyerekként az AC Milant szerettem, de azt hamar dobtam, viszont sálam lett tőlük pár. Az AS Roma sálak többsége még abból az időből van, amikor azt hittem Róma szurkoló vagyok (aztán kimentem egy meccsükre és rájöttem, hogy nem vagyok az), a Palermo sálak is abból az időben sokasodtak fel, amikor azt hittem a "rosanero" áll közel a szívemhez (aztán kimentem egy Palermo meccsre és rájöttem, hogy semmit nem érzek irántuk), így csak a sálak maradtak emlékként. 123 darab, így állok most, ennyi és így fest az én olasz szekcióm.
2026. április 20., hétfő
2026. április 16., csütörtök
Sálak - Anglia (I-M)
Lassan az angol sáljaim nagy része visszatöltődik az oldalra és ennek nyomatékosításra most jöjjenek I-től M-ig az angol települések csapatai. Összesen 48, Ipswichtől Milton Keynes városáig, a megszokott darabok, semmi extra. Néhány darabhoz (Marlow, Maidenhead, Luton Town) fűződik személyes élmény, de a többség a nagy véletlen "áldozata" főleg a rögbi, salakmotor és jégkorong sálak, ám itt vannak, hozzám kerültek, maradnak is végig.
hancsi78
2026. április 13., hétfő
Sálak - Budapest
A külföldi töltögetés mellett a magyar vonalat is próbálom újra elérhetővé tenni az ide látogatók számára, így a magyar válogatott nyakbavalói után most Budapestre került a hangsúly. Mivel ezen fővárosi csapatok sáljait se igazán kerestem soha, a számukat és színességüket a nagy véletlenek határozták meg. Ez főleg baráti kapcsolatokat, ismerősi ajánlatokat, gyűjtőtársakkal való cserét jelentett az évek folyamán. A Kispest Honvéd és a Ferencváros sálak már a bűvös 10-es létszámot is átlépték, de Újpest sálam még mindig csak kettő van. A nagyoktól azért akad legalább egy-egy a kollekciómban, de a meghatározó kicsik (Ikarus, BKV, III. Kerület, Csepel) is adnak hozzá a gyűjteményhez.
hancsi78
2026. április 11., szombat
Sálak - Manchester
Egy kicsit beindítottam a sálfeltöltési kép projectet, így ha nem is nagy lépésekkel, de haladok előre. Most épp Manchesteren a sor és Man City, a Man United valamint az FC United of Manchester kellékei kerülnek fel. Összesen 58 darab sál, melyből a vörös ördögök viszik a prímet, hisz majdnem 50 sálam van tőlük. Ez persze nem olyan nagy dolog, lévén a világ egyik legnépszerűbb csapatáról van szó, így az ajándéktárgyaiknak se szeri, se száma, az az hozzám is sokkal több szerencsés darab kerül. Azért akad pár kék-fehér sálam is, ami egyértelműen a City jelenkori népszerűségének az eredménye. A többség baráti ajándék vagy alkalmi vétel útján került hozzám, magyarul, soha nem kerestem alkalmat a manchesteri nyakbavalók beszerzésére, azok jöttek maguktól is. Kivéve az FC United of Manchester két sálja, azokért elutaztam a Broudhurst Parkba.
hancsi782026. április 4., szombat
Folytassa, Európa!
Folytatva a nagyjából betűrendbe szedett európai "kalandot" most Lengyelországtól San Marinóig jutottam, egy kis észak-macedón visszatekintéssel. Szám szerint 13 ország 68 darab sálja kerül most fel, melyből a lengyel 21 a legnagyobb tömb, míg Örményország, Málta, Monaco csak egy-egy darabot ad a kollekciómhoz.
hancsi78
2026. március 24., kedd
Európa (egy része) sálakban
Haladok, szépen lassan haladok. Ezúttal Európán a sor és egyfajta betűrendbe szedve töltögettem fel most a nekem meglévő darabokat. Fehéroroszországtól eljutottam Koszovóig, vagyis Franciaország, Görögország, Horvátország, Írország, Izland, Kazahsztán sáljai újra láthatók a képrovatban, a hollandok már ezelőtt felkerültek, mint ahogy az "E-É" kezdőbetűs országokig is eljutottam korábban. Terjedelmes mennyiség egyik országból sem ékíti a kollekciómat, mindössze a franciáktól van két tucatnál több, ami a PSG - OM kettős érdeme. A többség itt is európai kalandjaim emléke, baráti ajándék, de van olyan, amit cseréltem egy-egy régi gyűjtővel. A lényeg, hogy a nagyvilág nyakbavalói után lassan végzek Európával és jöhetnek a magyar és benne a debreceni darabok.
hancsi78
2026. március 4., szerda
GH 2026 - Év eleji nézelődés
A tavalyi év nem úgy alakult, ahogy terveztem, így egyetlen új pálya sem került fel a képcsarnokba. Eddig csak arra volt idő, hogy archiváljam 2018-ig felkerült anyagot, amibe még minden is benne volt. Most eljött az a pillanat, hogy a friss pályalátogatásaimat ne évek múlva kerüljenek fel, hanem még az adott esztendőben. Nem feledkezem meg a 2019-2025 közötti periódusról sem, ahogy lesz rá időm ezek a pályák és stadionok is láthatóak lesznek egy-egy kollázs formájában a blogon.
Az év eleji beindulás nem szokott túl intenzív lenni számomra pályalátogatások szempontjából. A rövid nappalok, a hideg és egyéb körülmények miatt inkább márciustól vágok bele a régi és új grundok feltérképezésébe. Idén kicsit másképp alakult, mert egy National Trust-tagságnak köszönhetően már januártól elkezdődtek a családi kirándulások, így a pályalátogatások is. Messzire azért nem mentünk és nagyvadak sem szerepeltek a "listán", viszont a hátországban mindig van bő választék, ami azt jelentette, hogy új települések, új pályáival ismerkedtem meg az első két hónapban. Mellette pár régen látott grundot is felkerestem, többnyire azért, mert útba esett. A nagyobbak közül a The Meadow (Chesham), az Abbey Stadion (Cambridge) és mellette Hurley, Henley, Witley, Chiddingfold pályái voltak ahol már jártam korábban. Mellette olyan települések grundjaival bővül a lista, mint Grays Green, Swaffham Bulbeck, Fen Ditton, Petworth, Goring, Bramley vagy Sherfield-on-Loddon és Londonba is bementem két új sporttelep erejéig.
hancsi78
2026. február 24., kedd
Sálak a nagyvilágból
Az országok zászlainak gyerekkori megkedvelés szinte egyenes utat mutatott a sálgyűjtési korszakom kezdetétől a nemzeti válogatottak nyakbavalói felé. Minél távolabbi és minél egzotikusabb az ország, számomra annál érdekesebb a nyakbavaló, ha szerencsémre eljutottam az adott országba, teszem azt a Zöld-foki Köztársaságba, akkor az egy különleges gyűjtői darab számomra. Amikor ott jártam, nem is voltam rest, vettem egyből selymet és kötöttet is, ha már lúd, akkor legyen kövér alapon. Viszont nem csak a "Cabo Verde" válogatott sáljai tartoznak a speciális kategóriába, hanem Nyugat-Szamoa, Katar, Szingapúr, India, Pakisztán vagy épp Egyiptom és Omán is, de minden egyes válogatott nyakbavaló egy különleges színfolt számomra. Ebből a kissé hosszabbra nyúlt bevezetőből már ki is derül, hogy végre a világból beszerzett nyakbavalóim is felkerültek a blogra.
2026. február 12., csütörtök
Sálak - Anglia G-H
Az angol vonalat is pörgetem egy picit. A mostani időm annyit enged, hogy a G és H betűvel kezdődő településnevek csapatainak nyakbavalói felkerüljenek. Többnyire csak 1-2, maximum 3 darab sálam van a legtöbb helyről, ami alól csak High Wycombe városa kivétel, ahonnan mindjárt 15 sálam is van. Ennek roppant egyszerű oka van, a Wycombe Wanderes FC a hozzám legközelebb eső profi klub, így talán már nem annyira meglepő, hogy az átlagostól eltérően miért is van több nyakbavalóm a "Chairboys" becenévre hallgató WWFC-től
hancsi78
2026. február 7., szombat
Sálak - Feltöltés Európából
Újabb sálakkal bővül az archívum. Elkezdtem az európai vonalat is visszatöltögetni, de ebben sorozatban már benne vannak az újabb szerzemények is. Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Észak-Írország és Észtország nyakbavalóit sikerült feltöltenem. Együttesen kb. 100 darabról van szó, ám most nem a mennyiség, de még csak nem is a minőség a lényeg, hanem a kollekciómba "zsákolt" szerzemények megfelelő helyre iktatása, hogy a böngészés élvezhető minőséget nyújtson a blogra tévedőknek.
hancsi78










