DVSC - Kézilabda

A labdarúgócsapatok mellett most eljött az idő, hogy a DVSC női kézilabda szakosztályát is bemutassam, persze csak a magam szerény módján. Ennyivel tartozom annak a csapatnak amely miatt ízig-vérig Lokista lettem és elválaszthatatlan a magyar sporttól és főleg a lelátótól. Szurkolói létem első meghatározó és sorsdöntő élményeit ők adták nekem, így eme pár sorral adózóm és tisztelgek nagyságuk előtt, hisz nekem ők is ugyanúgy a DVSC-t jelentik mint a labdarúgók. Továbbá nem feledem azon sportolókat sem  akik más sportágakban a Vasutas színeiért harcoltak az eltelt több mint 110 év során, de róluk majd később egy újabb fejezetben szeretnék szólni.

Kép:Ultras Debrecen

Debreceni  VSC - Női Kézilabda Szakosztály

A Debreceni Vasutas Sport Clubot még 1902-ben alapították mint Egyetértés FC-t és kezdetben  csak a labdarúgás jelentette a klub profilját. A további szakosztályokat a későbbi időkben állították fel, így a női kézilabda szakosztályra egészen 1948-ig kellett várni. Az akkori időszak  "rendszerének" megfelelően a csapat elsőnek nem a DVSC elnevezést kapta, hanem mint Debreceni VSE szerepeltek a nyilvántartásban, amely a következő évben Debreceni Lokomotív SK-ra változott, amely immár országosan érintette a vasutas egyesületeket. Az új névnek köszönheti a klub jelenkori népszerű becenevét (LOKI) így ha másért nem is, ezért megérte egy kicsit "másképp" szerepelni. A női kézilabda csapat tényleges történetét tehát 1948 május 1.-től számoljuk, amikor is Bokor Ferencnek a MÁV igazgatóság pénzügyi ellenőrének felhívására összegyűltek a kézilabdát szerető vasutas lányok a "műhelytelepen". Az első meccsre a Békéscsabai Lokomotív SK ellen került sor és a 13-1-es vereség azt jelentette hogy van még hová fejlődni a debreceni kézilabdasportnak. 

Kép: Lokinfo (2004. I. évfolyam, 1.szám)

Az 1951-ben beinduló az országos kispályás bajnokság új teret nyújtott az egyesületnek és éltek is a lehetőséggel, hiszen a következő év februárjában hatodik helyen végeztek. A csapat ekkor már egészen összeérett és jó párszor megmutatták oroszlánkörmeiket az ellenfelekkel szemben. A városban ebben az időben több jól működő női kézilabda klub is szerepelt (Debreceni Petőfi SK, Debreceni Dózsa SE, Debreceni Kinizsi SE) akik igen előkelően szerepeltek a honi bajnokságokban. Az első nagyobb változást a csapat életében az 1955-ös esztendő hozta el, amikor is központi utasításra össze kellett vonni a szakszervezeti egyleteket (Lokomotív, Postás, Előre) így az új gárda mint Debreceni Járműjavító Törekvés Sport Kör lett bejegyezve, de a lányok Debreceni Törekvés SK néven versenyeztek.  A fúzió aztán elhozta a nemvárt sikert a klub életében és az országos középdöntőbe jutottak, ahol viszont lemaradtak a döntőbe jutást jelentő első helyről, mivel a Budapesti Pamuttextil jobb gólaránnyal rendelkezett. Ekkor egy váratlan fordulatnak köszönhetően kiderült, hogy a csoportban szereplő nagykállóiak jogosulatlanul szerepeltették egyik játékosukat, így a debreceni óvást követően törölték az eredményüket, ami azt jelentette hogy immár a debreceni csapat jutott volna az országos döntőbe. A szövetség salamoni döntésre szánta el magát és hogy ne sérüljenek az érdekek a két csapat között egy osztályozó meccset rendelt el, amelyre a döntő előtt egy nappal került sor. A debreceni lányok 5-2-re lehengerelték az ellenfelet, így másnap már a bajnoki címért játszhattak.  Nem is volt nehéz dolguk. Lendületbe jöttek és nem is vettek vissza, mondhatni meggyőző fölénnyel zsebelték be az országos kispályás bajnoki címet a csapat története során először. Ebben az időszakban piros-feketében játszott a csapat és hazai pályának a Diószegi úti parkettás csarnok számított, persze csak hideg időben, hiszen jó időben valamelyik fedetlen debreceni  salakos pályán játszottak. A következő évben már nem sikerült megismételni a kezdeti  bravúrt és csak a középdöntőig jutottak a honi pontvadászatban. 

 

Kép:Ulras Debrecen

A forradalom után,  (1956) a csapat visszakapta eredeti nevét (DVSC) és színeit (piros-fehér), de úgy látszik ez nem hozott szerencsét és megszerzett két kilencedik hely után a 13.hely nem volt elég a bennmaradáshoz és kipottyantak a második vonalba (Ekkor már a ma is használatos bajnoki lebonyolítás volt rendszerben). Az NBII Keleti csoportjában az első évben nem voltak gondok és a második helyen végezve csak éppen hogy lemaradt a gárda a feljutástól, de ezután sajnos ínséges idők következtek. A társaság többnyire a középmezőnyben tanyázott, de a hatvanas évek közepén a kiesés réme is fenyegette a társaságot. Az alacsonyabb osztályra nem kellett sokat várni, mert  a bevezetett  NBI/B-nek köszönhetően kiesés nélkül is a harmadik vonalba kerültek a csajok. A hetvenes évek elején volt egy kis előrelépés és előbb a harmadik, majd az első helyen végezve visszakerültek a második vonalba, de átlagos szereplés mellett három év után ismét az NBII-ben találták magukat. A következő felemelkedésre nem sokat kellett várni 1976-ban még csak második, de 1977-ben már az NBII bajnokaként feljutottak az NBI/B-be. Szerencsére itt sem volt megállás és az első tanuló évben csak ötödik, majd a következő szezonban a  második, feljutó helyen végeztek a lányok. Ez azt jelentette hogy hosszú évtizedek után lett újra első osztályú gárdája Debrecennek a női kézilabdában. A sors fintora hogy ezt ismét nem az eredeti nevén érte el a gárda, hiszen helyi nyomásra fúzióra léptek a DMTE egyletével és mint DMVSC masíroztak az NBI-be, új színeikkel a kék-sárgával. A csapat elsődleges célja az volt hogy bennmaradjanak az NBI-ben és ennek megfelelően láttak neki a következő szezonnak. 

Kép: www.dvsckezilabda.hu

 

A kezdeti évek kicsit viszontagságosan alakultak, de mindannyiszor sikerült kivívni a bennmaradást és néha egészen sziporkázó játékkal is elő tudtak rukkolni a csajok. Ami nagyon fontos tényező volt még erre az időszakra nézve, az az aktív szurkolók megjelenése a meccseken. Az addigi családias hangulatot felváltotta egy kiemelkedő atmoszféra a hazai és idegenbeli meccseken. 1981-ben aztán új korszak köszönt a csapatra és a megérkező Komáromi Ákos fenekestől felforgatta a társaságot és kemény munkával sikerül egy ütőképes együttest kiküldenie a parkettre. Az első évben hatalmas meglepetésre az eddig kieső helyeken tanyázó DMVSC a negyedik helyen végzett, amit ugyan az azt követő évben már nem sikerül megismételni, de nem kellett búsulni mert  bemasíroznak a lányok az MNK döntőjébe, de ott a végső siker még váratott magára. Olyan neves játékosok fémjelezték ekkor a debreceni csapatot mint Sáfi Márta, Tóth Ildikó, Szántó Anna, Szilágyi Kati, Nagy Zsuzsa, Pusztainé vagy éppen Bojtor Jolán. A csapat innentől egyre erősebb lett és Komáromi építő munkájának köszönhetően a dobogós helyek is egyre közelebb kerültek. Az első kiemelkedő siker az MNK-ban jött el a szárnyait bontogató sikercsapatnak, melyet 1985-ben sikerült elhódítani. Ami ezután következett az mindennek a netovábbja volt, először hazai vizeken arattak a lányok és a bajnoki arany (1987) mellett többször álltak a dobogó több fokán, míg az MNK-ban négyszer is az élen végeztek. A hazai remek szereplés természetesen magával hozta a nemzetközi szinttérre való kijutást is  és mindjárt az első indulásnál a döntőig masíroztak a lányok, de ott sajnos a lipcsei terror még győzni tudott a gyenge magyar sportdiplomácia felett. Persze nem minden év volt ilyen sikeres, a megszerzett MNK elsőségek mellett többször bukott is a csapat, valamint a nemzetközi kupában is volt hogy már az első fordulóban búcsúra kényszerültek.  

Kép: www.dvsckezilabda.hu

1989-es rendszerváltás után végre mint DVSC szerepeltek a lányok is a hazai porondon a sikerek mellett a nemzetközi kupákban kétszer (KEK, EHF) is a döntőbe masíroztak. Igaz mindkétszer idegenben lőtt több góllal az ellenfél kaparintotta meg a trófeát. A döntők és a BL szereplés ellenére még is mindenkinek a Radnicski Beograd elleni hazai meccs maradt meg ebből az időszakból, méghozzá az a meccs amikor a kinti nyolc gólos vereség után annyira jól játszottak hazai pályán a lányok hogy valósággal átgázoltak a szerbeken és 16 góllal diadalmaskodtak. A dolog kicsi szépséghibája, hogy az azt követő két randevún mindkétszer a Radnicski bizonyult jobbnak és sajnos egyszer ez a KEK finálé volt. A közben az MKSZ a bajnoki lebonyolítást egy kicsit átszervezte, így sok év után először a csapat lecsúszott a dobogóról a rájátszásos köröknek köszönhetően. A következő idényben ismét egy bronz jutott és a szövetségnek köszönhetően elindulhattak az IHF Kupában (a békéscsabai lányok rovására), de onnan hamar ki is pottyantak. 1993-ban egy névszponzor érkezett a csapathoz és innentől mint DVSC Symphonia játszottak a bajnokságban és az EHF Kupára keresztelt sorozatban, ahol nagy meglepetésre ismét a döntőbe kerültek. Sajnos a szerencse ismét nem volt a csapattal és negyedik döntőjüket is elvesztették azoknak a fránya idegenben lőtt góloknak köszönhetően. Ekkor mindenki azt hitte a csapaton átok ül ha nemzetközi kupafináléról van szó. Ettől függetlenül nem csüggedtek a csapatnál és a Csapó Erika, Szopóczy Brigitta, Jeddi Manyi, Nyilas Tünde nevével fémjelzett gárda csak úgy maradt le a hazai bajnoki aranyról hogy a megnyerhető harminc meccsből 27-et bezsebeltek, de sajnos mindig volt egy csapat amelyik jobbnak bizonyult. A hazai „kudarcok” mellett az EHF Kupában vitézkedett és két éven keresztül nem talált legyőzőre a sorozatban, megszerezve ezzel egymás után a hőn áhított nemzetközi trófeát, mely ezidáig egyetlen egy csapatnak sem sikerült. Közben a nemzetközi szuperkupán is részt vettek a lányok, de a döntőbe csak egyszer sikerült bejutniuk, akkor is vereséget szenvedtek az orosz Volgogradtól. A már említett kézilabdázó hölgyek mellé ekkor már olyan klasszisok sorakoztak fel mint Borók Rita, László Kriszti, Virincsik Anasztázia, Halcsik Ildi vagy az ukrán Irina Szamozvanova. A második aranykorszak vagy még az első (kinek hogy tetszik), nehezebb időszak köszöntött a csapatra és mind anyagiakban, mind játékosokban jelentős veszteségeket szenvedett. A klasszis játékosok szétszéledtek Európába és a teljesen kicserélődött gárda, már csak a dobogó közelébe jutott, de fellépni már nem sikerült az emelvényre. Az egyetlen cél ebben az időszakban a nemzetközi szereplést jelentő helyek valamelyikének elcsípése, aminek rendre eleget tett az egyesület, de kupákban sok babér nem termett a lányok számára.  

Kép: www.dvsckezilabda.hu

 

1999-ben teljessé vált a létbizonytalanság a csapat háza táján, játékos alig, pénz szinte semmi és akkor jött a megváltónak számító Komáromi Ákos akinek nem kisebb feladata volt minthogy a semmiből építsen egy új csapatot. Közben a Symphonia is kiszállt a csapat mögül, így új névszponzor után nézve az új idényt már DVSC Valdorként kezdték a lányok, mely gárdát sokan a kiesőjelöltek között tartották számon. Ennek ellenére negyedik lett a csapat, mely fiatalon is megmutatta hogy nem hagyják cserben mindig hűséges szurkolóikat. Az egyesület pár rutinos egykori nagyágyúja mellett a fiatal tehetségeire épített és néha kiugró eredményeket produkáltak. A korszak legkiemelkedőbb tette a 2001-es kupadöntőbe kerülés volt, melyet ugyan simán elvesztettek a fiatal piros-fehérek, de a sikerre éhes közönség úgy ünnepelte a társaságot mint ha az övék lett volna a trófea. A tudatos csapatépítésnek megvolt ugyan az eredménye, de megfelelő anyagi erőforrások híján csak a középmezőny élére tudtak odaérni, amely ismét csak arra volt elég hogy két év szünetet követően nemzetközi vizeken is megmutassa magát a társaság. 2004-ben ismét elvesztette névszponzorát a csapat a helyi Húsipar csődje miatt, így ismét csak DVSC-ként szerepeltek. Még ezen év nyarán felújították a Hódos burkolatát, így a régi hazai pálya, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lett a lányok ideiglenes otthona.. 2007-től a helyi élményfürdő támogatta a csapatot és mint DVSC Aquaticum szerepeltek.  Részsikereket a Magyar Kupában könyvelhetett el a gárda és három éven keresztül bejutottak a négyes döntőbe és ott folyamatos fejlődést mutatva előbb a negyedik, majd a harmadik végül a második helyen végeztek. A bajnokságban 2009  ért fel a harmadik helyre a csapat, amely azt jelentette hogy 13 év után sikerült újra dobogós helyre állniuk. Még ebben az évben  a továbbra is nehéz anyagi helyzetben lévő csapat mögé az egyik törzsszurkolója állt a gárdának és a támogatói szerepkörből tulajdonossá előlépő Gellén András próbált egy tudatos célkitűzéssel bajnokcsapatot fabrikálni. Még ebben az évben kiszállt az Aquaticum a főtámogatói szerepkörből és a csapat mint DVSC Korvex vitézkedik a bajnokságban és nemzetközi vizeken. A gárda az elmúlt 15 év legnagyobb sikereit elérve két ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságban és kétszer indulhatott a Bajnokok Ligájában. Sajnos 2011-re a pénz ismét elfogyott és az ország csődje a csapatot is magával rántotta. Az igazolt játékosok mellett a saját nevelésű játékosok is elhagyták a süllyedő hajót és csak az ifik maradtak kivívni a bennmaradást. A csapat ettől az évtől már DVSC Fórum Debrecen néven tevékenykedett és 2012-től a város lett ismét a fő tulajdonos és egyben a fő támogató. Ebben az esztendőben a kieső jelöltnek titulált debreceni lányok a szurkolókra támaszkodva megmutatták, hogy mit jelent a piros-fehér vér és kivívták a bennmaradást. Aztán nem tudni mi lett a csapattal, de az előző évi küzdelmekből semmit nem maradt és egy olyan szezont produkáltak ami sokáig fájó pont lesz a szurkolók szemében. Nem is a kiesés, hanem a lélektelen játék tette be a kaput sok-sok drukkernél. A kiesésből végül szerencsés bennmaradás lett, lévén több csapat nem vállalta az NBI-et, de ez csak egy kis szépségtapasz a "nagyon csúnya" leszereplés után. Az új szezont DVSC TVP néven kezdte meg a Loki és cél a bennmaradás kivívása, melyhez ismét kellő támogatást nyújt a mindig kitartó debreceni tábor.

Kép: Derencsényi István

Források:
Gurbán György: Királynők piros-fehérben
Varga Lajos: Szép volt lányok!
Dr. Fésüs László: Debrecen versenysportjának bölcsője a DTE
Sándor Mihály: A szívünk, a vérünk a Lokié, krónika a hajdúsági drukkerhadakról
www.dvsckezilabda.hu
www.haon.hu


hancsi78