Fiatal koromban az olasz foci volt az etalon a baráti körömben, igaz nem
is annyira a labdarúgás mint inkább a lelátó volt az, ami megfogott
minket. Ha kellett órákig beszéltünk egy-egy kép felé görnyedve az olasz
ultrák remek produkcióiról és alig vártuk, hogy valaki visszatérve a "csizma" valamelyik szegletéből meglepjen minket egy-egy Supertifoval, ami hetekig témát adott a társaságnak. Ahogy cseperedtünk és fiatalemberekké váltunk már elkezdtük
szervezni egy-egy olasz meccs megtekintését és ha nyugaton játszott a
Loki, hát nem voltunk restek tovább robogni egy-egy "serias"
találkozóért Észak-Olaszországba. A társaság egységesen nem szurkolt
egyetlen olasz csapatnak sem. Sőt egységesen nem lelkesedtünk egyetlen
olasz táborért sem, így azokat a meccseket néztük meg, amit dobott nekünk
Fortuna. Nem voltunk válogatósak, szinte mindegy volt, hogy melyik városba, melyik osztályba és melyik szektorba megyünk, csak menjünk. Az első jegyeim ebből az időből származnak (Venezia - AS Roma,
Udinese - Juventus), amit az olasz nyaralások alatt sikerült még bővíteni.Volt olyan hétvége, amikor komplett kis túrákat szerveztünk és egy péntek-vasárnap alatt bejártuk Genovat, Bergamot és Milanot, megtekintve három aktuális meccset is a hétvégén. 2006-ban szerveztük az utolsó nagy túrát, azóta kicsit visszavettünk a lendületből, legalább is én kiestem a kosárból, de azért aki teheti még most se hagyja ki az olasz "kalandokat", így ha más nem, akkor pár jegy nekem is jutott ezekből a kirándulásokból.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése