2014. január 10., péntek

London - Beveree Stadion

A tavalynyári Hampton Court Palace-i kirándulás után kormányoztam a járművet a Beveree stadion irányába, mely nem messze volt az említett történelmi látványosságtól. A távolsággal tehát nem is volt baj, viszont a megtalálás kisebb nehézségekbe ütközött, ugyanis pár útlezárás és egyirányúsitás akadályozott a műveletben. Pár kör és rossz forduló után megleltük azt a kis rést ahol ellehet érni az eldugott stadiont és találva egy parkolóhelyet már jöhetett is a "személyes" találkozás. A létesítmény a Hampton & Richmond Borough FC otthona és ha ezt valaki nem tudná akkor a játéktérig több tábla is felhívja rá a figyelmet. Ottjártamkor épp edzeni készültek a fiúk, így egy csöppet nagy volt a "nyüzsi", de nem akadályoztuk egymást a munkában. A standok az ilyen kis kluboknak megfelelőek voltak. Kisebb fedett lelátó majdnem minden oldalon, melyek közül volt álló és üllő egyaránt. Mindezen szektorok teljesen a pálya szélén voltak kialakítva, így abban biztos vagyok, hogy teltház esetén igen csak "forró" lehet a hangulat. A feltérképezés és fotózás után siettem is vissza a kocsihoz, mert abban már nem voltam olyan biztos, hogy a jó helyen is parkolok!


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése