2014. január 14., kedd

Molesey

Egy 2013-as londoni kirándulásból hazafelé jövet fordultam el Molesey települése felé, ami szinte egybe épült már a fővárossal, így észre se lehetett venni mikor, hová érkezünk. Persze a megfelelő útirányról a frissen beszerzett GPS gondoskodott. A pontos helymeghatározással azért akad gond. Nem ritkán jó pár száz méterrel arrább van a cél, mint azt a műszer jelzi. Ezzel a nagy stadionok esetében nincs is gond, de egy ilyen kisebb sportpályánál mint amely itt a Walton Roadon helyezkedik el. már elég sokat számít. Főleg ha ezen kisebb pályák még rendesen el is vannak dugva és sokszor csak egy kisebb bekötő út vezet a célállomásra. A The Herds Renault Stadion a könnyebben megtalálható helyek közé volt sorolható, így hiába jelezte a navigátor hogy jobbra forduljak én csak balra mentem, lévén szabad szemmel tisztán kivehető volt, hogy bizony amit én keresek arra lesz. Sajnos a szerencsém eddig tartott, ugyanis az apró kis lelátóra már nem tudtam bejutni, azt elzárták a bámészkodók elől, így csak kívülről sikerült pár jobb képeet csinálnom. Ennek értelmében sokat nem is időztem a környéken. Fotózgattam, körbenéztem, majd léptem, ugyanis teljesen kihalt volt a környék, azaz a legális bejutásom szinte a nullával volt egyenlő. Azért panaszra így se lehet okom, amit lehetett megnéztem és most be is értem ennyivel.


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése