2014. január 15., szerda
Jegyek - Magyar válogatott idegenben
Az igazat megvallva a magyar válogatottat elég kevés helyre kísértem el. Valahogy nem éreztem soha nagy késztetést az aranylábúak tűzön-vízen való követésére. Ehhez nagymértékben hozzájárult a magyar foci hihetetlen mélyrepülése, ami pont arra az időszakra esett, ami az én legaktívabb éveimben volt. Az aktív éveimnek már egy jó ideje vége, mondhatni vegetálok, de ez nincs másképp a magyar focival sem, így továbbra se én vagyok a legnagyobb válogatottal túrázó szurkoló. Ettől függetlenül mindenem a magyar foci, de nem válogatott, hanem klubszinten. Ez az én igazi világom, de most nem ez a lényeg, hanem a magyar válogatott idegenbeli jegyei, melyből mindössze 4 szerénykedik a megfelelő mappában. Az első még a kilencvenes évek végérő származik és aki már benne van egy ideje a magyar szurkolói életben, tudja hogy ez az osztrák-magyar volt az, amire buszkaravánok indultak az ország minden szegletéből az MLSZ akkor vezetőjének jóvoltából. A bosnyák és albán túra szintén egy-egy emlékezetes állomása a magyar szurkolóknak, igaz nekem csak a jegyek maradtak és az elmondottak a fellépésekkel kapcsolatban. A legfrissebb jegyem az Anglia - Magyarország barátságos meccsről származik, még 2010-ből, ami éltem egyik legfeledhetőbb idegenbeli túrája közé sorolandó, akár csak a többi fellépés ahol mi magyarok (klubszinten) voltunk vendégek valamelyik angol csapatnál. A szerény gyűjtemény így fest és feltételezem olyan nagyon nem is fog gazdagodni, hacsak valamilyen csoda folytán nem kapom meg én is azt a pluszt a válogatottól amiért érdemesnek találom majd az útra kelést!
hancsi78
Címkék:
collection,
gyűjtemény,
hancs78,
jegy,
Magyarország,
válogatott
Hely:
Debrecen, Magyarország
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése