High Wycombe füves kisebb pályáinak se szeri, se száma. A legtöbb nagyobb sporttelepen, iskolai grundon van 1-2, de gyakran 3-4 is. A kezdetekben nem is voltam bajban velük, hisz az adott komplexumban általában kimért és állandó helye volt ezeknek a kis füveseknek. A mai világban viszont már a nagyobb pályák se állandóak, nemhogy a kicsik. A hatalmas mezőkön gyakran egyik héten így, a másik héten meg amúgy festik fel a játéktereket, ami egy idő után teljesen összezavarja a legalaposabb pályalátogatókat is. A John Hampden Grammal School iskolai grundján 2014-ben mindössze egy ilyen kis zöldecske volt, de a suli zártsága miatt, csak a hatalmas sövény volt az, amit lencsevégre kaphattam. Persze lehetne bujkálni a bokrok között és ezáltal közvetlenebb képeket kapni, de egy iskola közelében azért ezt mégse ildomos. Ugyanez volt a helyzet a The Cressex Community School grundjain, ahol szintén 2014-ben jártam. A nagypályát még csak-csak, de a három kisebbet már nem tudtam normálisan lefényképezni. A Kingsmead Road sporttelepén már más volt a helyzet, ide nyugodtan be lehetett menni. Két fixre vett mini rögbipálya mellett 7 ugyancsak kicsi, de csak kimért és felfestett játéktér volt 2018-ban, a nagypályákon kívül. A The Rye and Hollywell Mead hatalmas mezején is hasonló kép fogadott, annyi különbséggel, hogy itt a foci volt az elsőszámú sport, így a kispályák is erre voltak kialakítva. Egy állandó, amolyan centerpálya mellett másik négy is a nebulók rendelkezésére állt. Mindez itt is a nagy labdarúgópályák árnyékában volt kialakítva.
HIGH WYCOMBE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése