Szívtiprók Ultras Debrecen I.

A debreceni szurkolói mozgalomról és azon belül az egyes csoportokról már rengeteg "nem hivatalos" cikket írtam különböző újságokba és internetes portálokra. Most itt az ideje, hogy a blogon is feltűnjön Debrecen leghíresebb szurkolói csoportja a Szívtiprók Ultras Debrecen 1994, melynek szerény személyem is tagja, majdnem a kezdetektől. Mivel a társaság lassan 20 éve együtt mozog és biztatja kedvenceit, egyetlen bejegyzésbe nem férne bele a történet vagy ha igen az túl hosszú lenne, így 5 évre lebontva osztom azt meg a blog olvasóival. A mostani bemutató nem új, hiszen ez szerepel azokon az oldalakon ahol a szurkolói mozgalmakon belül, a debreceni lelátói élettel is foglalkoznak. Mivel azokat is többnyire az én tollamból származnak, nem láttam értelmét egy "másik" bemutató kreálásának ide, hiszen ezen "történelem" megírásának nagy része már jó pár évvel ezelőtt megszületett, így csak az utolsó évi kiegészítések lesznek majd frissek.

Szívtiprók Ultra Debrecen 1994

I. rész

1994 - 1999

A csoport története 20 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor négy fiatal társunk határozott úgy, hogy kosárlabda meccseken kilépve az ismeretlenségből egy csoportba tömörül és habár már tagjai voltak a DVSC meccseken működő Red Territorynak, még is valami új és az eddigiektől teljesen elkülönülő módon akartak megnyilvánulni a lelátón. A társaságunk ekkor még roppant fiatal volt, de nem annyira, hogy ne bírjon el pár liter alkohollal, melyeket elfogyasztva igen csak jól éreztük magunkat a DSI (később Tegáz, majd PannonPipe) meccsein. A kezdeti hónapok inkább teltek tapogatózásokkal, mint komoly lelátói megnyilvánulásokkal. A csoport több ízben is nevet változtatott, így a kezdeti Ultras DSI-ből Heartbreakers lett, melyet gyorsan magyarosítottunk és megszületett a Szívtiprók Debrecen. A csoport színei is változásokon mentek át hiszen a DSI és a város kék-sárga kombinációjából a fekete-fehérre tértünk át, gondolva ezzel az együttessel nem okozunk senkinek problémát és támogatni tudunk minden jelentősebb debreceni csapatsportágat, ha majd eljön rá a megfelelő idő. Ezek a változások nagyban nem érintették a csoport működési elvét, volt pár sálunk, drapink és nagyobb rudasunk és ezeket és konfetti, szalagokat bevetve látványoskodtunk a kosármeccseken. Közben a DVSC meccseit sem hanyagoltuk és igaz mint a Territory tagjai, de ott is kitettünk magunkért, habár itt nem nagyon törekedtünk a kilencven percen át tartó szurkolásra és zászlólengetésre, mint ahogy a vezető szerepre sem. Az évek múlásával aztán egyre komolyabban kezdtük venni az „ultrásdit”, mely az jelentette hogy egyre színesebben kezdtünk el szurkolni kosármeccseken, majd egyszer csak úgy határoztunk a DVSC labdarúgóinak és női kézilabdázóinak is megjelenünk a meccsein, már mint a saját kis fekete lepedőnkkel. Igaz ekkor még igen nagy volt az átfedés köztünk és a Territory tagjai között, pontosabban még mi is a nagy testvér kötelékébe mozogtunk és idegenbe is többnyire az RT’93 drapit vittük magunkkal sőt még a sálunk is közös volt. Inkább a szurkolási stílusunkba változtunk a stadionba, hiszen ekkor már kicipeltük magunkkal a rudasainkat és előszeretettel konfettiztünk és szalagoztunk. A Larvik elleni EHF Kupadöntőn tevékeny részt vállaltunk az első debreceni koreográfia elkészítésében, mely úttörő mivolta ellenére igen csak kiválóra sikeredett. Látványos fellépéseink (melyet új sálunk és pulcsink is segített) egyre több fiatal érdeklődését váltotta ki, amely nemsokára fokozott létszámnövekedést idézett elő és várható volt, hogy előbb-utóbb teljesen különválva fogunk működni. A nagy napra az 1997-98-as szezonban került sor, amikor már mindenkitől függetlenül kezdtünk el dolgozni, szigorúan a többi csoporttal összehangolva. Látványban a rudasoké és a füstöké volt a főszerep, de azért próbálkoztunk pár koreográfiával is, melyek inkább voltak kezdetlegesek, mint látványosak. Természetesen ezek is letisztultabbak lettek az évek előrehaladtával és pár látvánnyal már országos elismerésre tettünk szert. A fő profilunk a pirotechnika maradt, ezen eszközökből használtunk bőven ebben az időszakban. A túráink igen felemásra sikeredtek. Volt hogy jó létszámban utaztunk, volt hogy egyáltalán nem mentünk, hogy csak a két végletet említsem. A csoport különválásával elsődleges cél volt, hogy minél több helyre elkísérjük mindhárom csapatunkat, de ezek a piszkos anyagiak miatt nem mindig jöttek össze. A csoport minden tagja még az iskolapadot koptatta és bizony önálló fizetés híján, nem magunk döntöttük el, hogy mennyi pénzt szánhatunk a meccslátogatásokra (Sajnos a „mind” is kevésnek bizonyult). Ettől függetlenül rengeteg helyre elutaztunk és gyakran csak a mi transzparensünk került ki a vendégszektorokba, nem volt ez másképp Chrozow városában, amely csoportunk első külföldi fellépésének helyszíne volt. A csarnokban szinte miénk lett a vezető szerep a megjelenésünk után, mivel a többi csoport csak a rangadókon jelent meg. Az itt bemutatott látványok jobban festettek mint az Oláh Gabis próbálkozásaink és mivel szinte csak mi látogattuk a meccseket a szurkolásunk is itt volt a legletisztultabb. A kosarasok meccsein a megjelenő Force Field fiataljainak adtuk át a stafétabotot, de mi is megjelentünk minden meccsen támogatván őket a minőségi szurkolásban és a szolnoki drukkerek elkalapálásában. A csoport önállóvá válása után és mert gyakran csak a mi társaságunk utazott el idegenbe egyre több lett az összetűzés más szurkolókkal, ezekben az években az Újpest, Kispest, Vasas, Békéscsaba szurkolóival csaptunk össze többször focimeccseken, míg a kézin a Fradi, Kisvárda kettős drukkereivel történtek összezörrenések. Közben hazai környezetben sem alakult minden a legsimábban, az Unscarred megszűnésével a mi nyakunkba szakad az északi oldal irányítása, mely nem nagyon tetszett az ex-NSH tagjainak, akik éreztették rosszallásukat így is, úgy is. Persze ez megnehezítette a munkánkat, de nem adtuk fel. A szurkolás megsegítésére kiadtunk egy kis újságot (Lokisták) és megszerveztük a női szekciónkat (Vadmacskák), mely jelezte a nehézségek és az ellenünk táplált helyi ellenszenv ellenére működünk. Sőt az öt éves szülinapunkra már mint Szívtiprók Ultras Debrecen készültünk, mivel beolvasztottuk sorainkba a kisebb helyi csoportosulásokat. Ez azt jelentette hogy lemondtunk a fekete-fehér színekről és mint a DVSC csapatainak vezető csoportja foglaltuk el a minket megillető helyet középen. A tábor és személyes kapcsolatok által megkezdett baráti kapcsolatokat tovább ápoltuk, így ezekben az időkben igen sokszor szurkoltunk együtt diósgyőri, fehérvári, kiskunhalasi barátainkkal. Ezen kívül pár válogatott meccsre is elkirándultunk, de nem rendszeresen, csak amolyan egyszeri alkalmak gyanánt.

5 év képekben (1994-1999):