2013. szeptember 18., szerda

Genoa

Gyerekkorom nagy vágya volt minél több olasz meccsre eljutni. Igaz akkor még nem a stadionok világa, hanem az olasz ultrák által keltett nagyszerű hangulat volt az ami vonzott ebbe a remek országba. Persze már akkor voltak speciális "kívánságok" és ebből az egyik a Stadio Marassi megtekintése, lehetőleg egy meccs kapcsán. A pillanatra egészen 2006-ig kellett várni, amikor egy remek társasággal, egy remek hétvégét töltöttünk Olaszországban és ebből az első állomás Genova volt. A gyönyörű olasz várost nem csak a futball szerelmeseinek ajánlom, hanem azoknak is akik szeretnek szép és hangulatos városokat felfedezni, bejárni. Szerencsére nekünk is volt időnk csavarogni, mielőtt megnéztük magunknak a Genoa - Cesena mérkőzést. Minderre a Seria B-ben került sor, így nem kellett attól tartani, hogy jegy nélkül maradunk, így nem is nagyon tököltünk az elővásárlással. A Stadio Comunale Luigi Ferraris, vagyis ahogy hivatalosan nevezik a "Marassit" kívülről nem mutat olyan lenyűgözően mint belülről. A külső téglaszín sokat ront az arra járók első benyomásán, de aki bejut az átélheti ezen különleges létesítmény atmoszféráját. A stadion egyediségét a négy sarok adja, amelyeken kis "ablakok" nyílnak a játéktér felé, olyan mint ha négy kis "panelház" lenne a stadion négy sarkán és onnan lógatnák ki az emberek transzparenseiket és néznék a kedvenceik meccsét. Ezen kis "közlekedő folyosóknak" a hatására a stadion teljesen zárt, nincs a szektorok szélén megszokott rés, így aki ide belép az egy teljesen zárt környezetben találja magát, de azért klausztrofóbiától nem kell tartani. A stadion megtekintésével egy újabb pipa került a képzeletbeli "bakancslistámra" és akkor még nem is sejthettem, hogy pár év múlva a csapatom itt játszik majd Európa Liga meccset a Sampdoria ellen.



hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése