Bournemouth városába előszeretettel jártunk a nyári nagy melegek alkalmával (ami jelentett vagy 23-25 fokot), így szinte adta magát a helyi létesítmények meglátogatása egy-egy oda-vissza úton. A hely roppant kellemes. Homokos tengerpart, jó kilátás és jéghideg víz. A napozás és a tenger szerelmeseinek mindenképpen ajánlott, persze csak korlátozott napokon, hiszen az angol időjárás kevés igazán élvezetes időt hagy eme tevékenységek gyakorlására. A Bornemouth FC nem a város első számú klubja, így a pályáját egy kicsit keresni kellett mert eldugták rendesen a kíváncsi szemek elől. Szerencsére kisebb keresgélés után ráakadtam (Hol volt még akkor GPS!) és már kezdhettem is a feltérképezést. A pálya egy komolyabb lelátóval bírt, ami fedett volt és a csapat színeiben pompázott. A többi részen semmi különös nem volt, csak némi korlát a játéktéren körbe. A gyep a hetek óta tartó melegebb időjárásnak köszönhetően kicsit besárgult, de ez nem nagyon zavarta a pályán edző fiatal játékosokat. A látogatásom nem tartott sokáig, megnéztem és megörökítettem ami érdekelt, majd mentem, mert még számtalan látnivaló szerepelt a programban.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése