Kerecsend településen csak átutazóban jártam és ha már ott kószáltam, persze hogy kimentem a helyi sportpályát megtekinteni. Elsőre rossz irányból közelítettem meg a helyszínt, de egy kis korrigálás után már helyes úton voltam és ráleltem a keresett kincsre. A "stadion" csak a megszokott falusi kellékekből állt, azaz két kapu, felfestés, meg egy futópálya, amit teljesen benőtt a gaz, de ottjártamkor legalább le volt vágva. A pályát körben itt-ott gumiabroncs szegély övezte, illetve az egész sporttelepet egy kissé használatos drótkerítés fogta közre, amit körben méteres gaz és egyéb "dzsindzsás" bokros rész óvott az idegen behatolástól. Mivel ezen kívül sok mindent nem tudtam szemügyre venni mentem is tovább, hiszen ahová aznap indultam, az igencsak messze volt Kerecsendtől.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése