2013. október 8., kedd

Szívtiprók Ultras Debrecen II.

A múltkori bevezető után a csoport újabb 5 éves periódusának bemutatása következik, ami már lényegesen mozgalmasabb volt mint a kezdeti éra. Nem is fecsérlem a hosszabb bevezetőre a szót, mert értelmetlen. Alant feketén-fehéren szerepel, hogy mit csinált a csoport 1999-tól 2004-ig!

Szívtiprók Ultras Debrecen 1994

II. rész

1999 - 2004

Az első öt év viszontagságai és nehézségei nem jelentették azt hogy a következő években minden úgy alakul majd mint ahogy azt mi szerettük volna. Mindenekelőtt a csoport jobbra tolódásával újabb nehézségekkel találtuk magunkat szemben. Nevezetesen zászlóink, megjelenésünk és az általunk többször is kifejezésre juttatott ideológiánk, sok helyen nem nyerték el az adott ország, város, csapat tetszését és emiatt többször voltak összecsapásaink és páran megismerkedtünk a rendőrság brutalitásával is. Ezen viselkedésformánk a hazai meccseken is kiverték a biztosítékot és néha a csapat vezetéssel és az egyszerű drukkerekkel is akadtak gondjaink és emiatt a hazai rendezőkkel és a rendőrökkel sem ettünk egymás tányérjából. Ettől függetlenül még mindig a csapat biztatását tartottuk első számú feladatunknak, csak a huszonéves fejbe egy kicsit már több minden belefért és ez bizony néha kitört egy-egy kiírás vagy rigmus formájában, mely véleménynyilvánítás sok-sok problémát szült. A szurkolásunk egyre letisztultabb lett, de azért előszeretettel alkalmaztuk a régi B-közepes dalokat is fellépéseink alatt, csak a változatosság kedvéért. A zászlóparkunk tovább bővült, melyre nagy szükség volt a szertárunk leégése után és a rengeteg kiegészítő színt kezdtünk el alkalmazni, főleg a rudas zászlóinknál, melyek igen csak változatossá tették a kanyart. Emellett a fellépéseinken állandó kellék lett a kelta kereszt, Nagy-Magyarország és később jött a többi hovatartozásunkat kifejező zászló is. Az évek során három jelentősebb szekciónk is zászlóval jelentkezett, így a fiatalok alkotta Jugend mellett a budapesti és nagyváradi Szívtiprók lettek láthatóak. A koreográfiáink egyre letisztultabbak lettek és a csapat mellett néha ez ellenfél volt a téma vagy csak egyszerűen tiszteletünket fejeztük ki valaki iránt. Mennyiségileg is változott a képlet, hiszen a kezdeti tömeges látványok mellett egyre kevesebbet készítettünk, azaz csak akkor éltünk ezzel a látványelemmel, ha tényleg úgy éreztük most megérdemli az akinek szól.  A fő profilunk még mindig a pirotechnika volt és ezekből rengeteget vetettünk be, színre, számra, típusra való tekintet nélkül. A leglátványosabb bemutatók egy-egy nagyobb meccsen voltak, de több kisebb találkozón is tömegével alkalmaztunk füstöt, tüzeket, rakétákat. Utazás terén is sokat fejlődött a társaság és egyre kevesebb meccsen hiányzott a lepedőnk, míg végül elértük hogy egyetlen találkozóról sem hiányoztunk. Nyugatra persze nem utaztunk tömött buszokkal és néha Budapesten sem volt túl acélos a létszám, de azért mentünk becsülettel. A legjobb túrák persze a közelbe (Nyíregyháza, Békéscsaba, Miskolc) és a külföldi vezettek (Wolfsburg, Bordeaux, Varasd, Szalonoki, Brugge).  A baj persze továbbra sem került el minket és a szabolcsi, békési drukkerek mellett a fővárosi nagyok ellen is voltak kisebb nagyobb csörték. A legnagyobb bokszot Angyalföldön produkáltuk a helyiek ellenében és tőlük vettük el a legtöbb transzparenst is egy debreceni vizitjük alkalmával. Ezen kívül a győri szurkolókkal voltak összezörrenéseink és a tatabányaiakra sem néztünk fel a hozzánk intézett megnyilvánulásaik miatt. Ereklyegyűjtés  terén sem volt rossz az az éra, hiszen a rengeteg szolnoki és győri sál mellett hozzánk került az Ultra Vasas, Turul Ultrái, Ultra Panthers idegenbeli lepedője és a kézilabdás Fradisták nagy Irresistibles drapija. Ezen időszak a téli labdarúgó tornákról is szólt, melyek néha komoly kis fellépésekkel zárultak részünkről és igen csak élveztük eme kis játékokat, mígnem a szervezők a döntő kétnaposra tolásával száműztek minket a lelátóról. A csajok meccsein kicsit visszafogottabb volt a csoport teljesítménye, hiszen a lányok teljesítménybeli visszaesése minket is negatívan érintett. Ennek ellenére minden hazai meccsen megjelentünk, habár a hangulat már a rangadókon sem volt az igazi. A nemzetközi meccsek és pár kivételes rangadó azért kivételt képeztek és ezekre általában valami nagyobb megmozdulással készültünk mind látványban, mind létszámban.  A túráink nem voltak a legnagyobb létszámúak, de azért a közelbe mindig elutaztunk és kiemelten figyeltünk mindig a békéscsabai kirándulásra és persze a külföldi fellépésekre (Wienerneustadt, Leverkusen). Balhé terén hazai pályán a fradistákkal vívtunk meg egy pár csörtét, míg a Viharsarokban egy nagyot ütköztünk a helyi lilákkal, majd egy benzinkút leamortizálása miatt több mint hetvenen végeztük a rendőrségen.  Ezen kívül előszeretettel neveltük át a győri arcos embereket és kosármeccsen a szolnokiak sem kerülhették el sorsukat. A kosárlabda meccseket egyébként teljesen kivettük a naptárunkból, hiszen a Vadkakasokra keresztelt Amerika majmoló csapat meccsein már nem akartuk a csoportunk nevét adni.  Barátaink sora rövidebb lett a diósgyőriekkel akik nem nagyon erőltették ezt az újkor hajnalán és a halasiakkal akik egyszerűen eltűntek a süllyesztőben. A Vidistákkal ellenben továbbra is jó kapcsolatot ápoltunk és megismerkedtünk a dunaújvárosi és hódmezővásárhelyi drukkerekkel, valamint a váci és soproni ultrákkal is baráti volt a nexus ez időtájt. Ezen kívül megismerkedtünk a Boys Bielefeld csoportjával, így ők lettek az első és azóta is egyetlen nemzetközi baráti szál. Ellenségeink sora sem csökkent, maradt a fővárosban „mindenkit gyűlölünk” és már a keleti országrészben sem maradtak barátok. Ehhez még hozzájött a győriek, tatabányaiak, zalaegerszegiek újkori unszimpatikus hozzáállása és már hosszabb is lett a lista mint azt gondolnánk. Ami a marketinget illeti elkészült első honlapunk és ismét próbálkoztunk egy újsággal, illetve pár időszakos kiadvány (újság, CD, DVD) is kiadásra került. A klubcsapataink mellett a válogatott meccseken is megjelentünk és a hazai meccsek mellett gyakran külföldre is elutaztunk a labdarúgókkal, míg a nálunk megrendezésre kerülő más válogatott meccsekre és tornákra is kiemelten készültünk. 

5 év képekben (1999-2004):

 Kép: Derencsényi István

Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

 Kép: Derencsényi István

Kép: Derencsényi István

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése