2013. október 16., szerda

Ashford (Surrey)

Ashford nevű településből van egy pár a világon, de még Nagy Britanniában is több hasonló nevű város vagy városrész található. Pár hete egy kirándulásról hazafelé mi a Surreyben található Ashfordba látogattunk el ami a Londoni Heathrow repülőtér mellett található. A cél a The Robert Parker stadion megtekintése volt, amely az Ashford Town (Middlesex) FC otthona, a Middlesex jelző itt is azt jelenti, hogy bizony van (volt)  még más Ashford Town FC  Angliában. A stadionhoz érve épp edzés volt az utánpótlástól a felnőtt csapatig mindenkinek, így csak üggyel-bajjal sikerült egy parkoló helyet találni, ami után belevetettem magam a létesítmény feltérképezésébe. A helyi pub is tele volt a helyi fanatikusokkal, akik igen csak meresztgették rám a szemüket, de nem nagyon szóltak semmit csak értetlenkedve figyelték mit csinál itt ez az ember egy fényképezővel a kezében! Ilyenkor általában oda szoktam menni váltani pár szót a "vezérrel" és szinte mindig örömteli a fogadtatás, hiszen tetszik nekik, hogy pont az ő kis csapatuk után érdeklődik egy magamfajta egyszerű stadion "vizitőr" Magyarországról. Most túl fáradt voltam és már sötétedett is, így  kihagytam ezt a procedúrát és csak a stadionra koncentráltam. Igaz így előre kilőttem azt a lehetőséget hogy bejussak a pályára, ugyanis az út rajtuk keresztül vezetett volna. Szóval maradt a külső fotózás, ami viszont jóval kevesebbet árul el a lelátókról, mintha be is jutok. Azért nem voltam / vagyok elégedetlen, így is sikerült jó pár képkockával gazdagítani a gyűjteményemet és ha újra visszatérek akkor talán lesz idő és lehetőség az alaposabb külső és belső feltérképezésre!


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése