hancsi78
2013. október 19., szombat
Vámospércs
Vámospércs mindig is kedves város volt számomra. Elsőnek mert élnek itt rokonok és ha nem is sűrűn, de azért alkalomadtán megfordultam náluk. Aztán dolgoztam is a környéken határőr koromba, így amolyan műveleti területnek számított, plusz él itt jó pár barátom, haverom akiket a munka vagy éppen a meccsre járásom alatt ismertem meg. Szóval szeretem ezt a kisvárost a maga egyszerűségében és azzal amit adhat nekem. A helyi Sporttelepre többször is kijutottam, sőt egy helyi városnap alkalmából megnéztem a Vámospércsi Bocskai - Hajdúszoboszló megyei bajnoki meccset, már mint amennyit a munka engedett, hiszen aznap dolgoztam. A helyi ramazúri miatt elég szép számmal voltak szurkolók a meccsen és a győztes gólt barátom és egyben kollégám (Varga Zsolt) szerezte, így ha nem lett volna rajtam határőri egyenruha még a pályára is beszaladok, mert ugye a vér az nem válik vízzé. A meccsen kívül még sokszor jártam a környéken, így volt időm feltérképezni és lefényképezni a pályát. Legutóbb 2013-ban, igaz soha nem voltam túl alapos ezen a téren. A sporttelep nem a környék legszebb és legjobban karbantartott létesítménye, hiszen ha elugrunk a pár kilométerre lévő Fülöpre vagy éppen Nyírábrányba, akkor már láthatjuk is a különbséget. Főleg, hogy az említett két település nincs is városi rangra emelve. Szóval Vámospércsen lenne mit belefektetni a "sportba" és igaz voltak / vannak felújítások, de az egykor az NB3-at is megjárt csapatra ráférne egy szebben karban tartott pálya és környezet. Ettől függetlenül nekem az egyik kedvenc vidéki pályám, valószínűleg a pozitív emlékek miatt. Plusz ott a Margó (Margaréta Presszó), ami jó pár sarokkal odébb esik bent a központban, de összefügg a Bocskaival, hiszen a csapat képeivel van tele a kricsmi és a játékosok és a szurkolók egyik gyülekezési helyének számított egykoron és talán még ma is!
hancsi78
hancsi78
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése