2013. október 11., péntek

Krikettpályák a hátországból

Mint azt már kifejtettem jó párszor Anglia tele van sportpályákkal, így ha valaki nem csak a legjobb, a legnagyobb, a legmodernebb iránt érdeklődik az bőven talál sportlétesítményt, sportegyesületet az egyszerű, amatőr, szegényes "halmazból". Ha elindulok valamerre szinte nincs olyan túra, hogy ne akadjak bele egy kisebb krikett "csodába", hiszen ha más nem is, egy krikettpálya biztos hogy van minden 50 főnél nagyobb lélekszámú településen! Ez persze nem baj, én kifejezetten örülök neki! Most ezekből a kisebb pályákból következik öt, melyeket a kirándulásaim alatt fedeztem fel magamnak úgymond a puszta véletlennek köszönhetően.

A Blenheim Palace-hoz egy évig ingyen járhattunk, mert van ilyen akció Anglia szerte, ha egyszer meglátogatod az adott kastélyt onnantól egy évig bármikor visszatérhetsz és újra élvezheted az adott létesítmény nyújtotta lehetőségeket. Így tettünk mi is és visszatértünk Woodstockba és újra szemügyre vettük Churchill gyerekkori "házát" és természetesen vele együtt a Blenheim Park Cricket Club pályáját. A játéktér közvetlenül a kastély előtt terül el, így ennél fenségesebb környezetben csak ritkán talál az ember sportegyesületet. A pálya mellett most rátaláltam a krikett egyéb kellékeire is, amelyek alaposan el voltak rejtve a kíváncsi szemek elől a pálya melletti erdős részen. Persze rajtam nem fogtak ki, főleg így hogy egy év alatt kétszer is meglátogattam a kastélyt és a parkot.

Woodstock (Blenheim Park):


Seaford egy csodálatos tengerparti település Anglia déli részén. Gyönyörű környezet, kavicsos tengerpart, rálátás a fehér sziklákra! Szóval aki arra jár és szeret eltölteni pár csendes órát pihenéssel, annak mindenféleképpen ajánlott. A Cricketfield Roadon található pálya viszont nem sok vizet zavar, így aki arra jár többnyire elmegy mellette, mert nem tűnik többnek mint egy átlagos iskolai rét és igazából nem is több! Én azért szántam rá pár percet és körbe jártam. Csináltam is pár fotót, hiszen ha  a pálya nem is a környezet annál inkább vonzza a kamerát!

Seaford (Cricketfield Road Cricket Ground):


Oxfordban hasonló volt a helyzet mint az előbb említett Seafordon. Az ember csak úgy sétálgat és egyáltalán nem érdekli a sport, akkor simán elmegy a Merton Field Playing Ground mellett, mintha az csak egy szimpla rét lenne, ahol páran szabadidős tevékenységet folytatnak. Az igazat megvalva elsőre még én is elmentem mellette, hiszen semmi olyan különleges ismertető jelet nem tartalmazott a mező, ami miatt felkeltette volna az érdeklődésemet. Aztán valami mégis csak motoszkált bennem és alapos tanulmányozás után kiderült, hogy ez biz a helyi "egyetem" egyik kollégiumának a hazai krikett pályája, így nem volt mit tenni készítettem róla pár felvételt és ím, most mindenki láthatja!

Oxford (Merton Field Playing Ground):


A Stowe House-nál még a 2011-es esztendőben vizitáltunk és a házat valamint a hatalmas területen elnyúló kertet vettük szemügyre. A ház előtt elterülő krikettpálya csak a nap végén került lencsevégre és akkor derült ki, hogy a helyi iskola sportolói űzik itt e nemes sportot, ami nekem még mindig unalmas és nem érdekes! Természetesen most se a meccset néztem, csak a pálya volt számomra fontos, így pár kép készítése után már robogtunk is tovább.

Stowe (Stowe House Cricket Ground):



Maidenhead északi részén járva ráakadtam a North Maidenhead Cricket Club hazai pályájára, pedig rendesen el volt zárva a kíváncsi szemek elől. Már a helyes útra is nehéz volt ráfordulni, ami a Summerleaze Roadra vezet, de bejutni a játéktérre még embert próbálóbb volt. Pontosabban lett volna, ugyanis a kapunál tovább nem nagyon jutottam. Sajna ide csak meccs napján lehetne bejutni (legalább is ebből az irányból), de arra viszont nem tudom, hogy valaha is rászánom magam. Így erre a napra maradt a "kintrekedés" és be kellett érnem azzal, hogy valahol "arra" van a pálya amerre a táblák mutatták!

Maidenhead (Summerleaze Road Cricket Grounds 1-2):






hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése