2014. június 23., hétfő

Napoli, Torino, Atri

Az olasz sálaim utolsó előtti adagja kerül most fel a blogra, ahol két népszerű és általam is kedvel labdarúgó csapat mellett a Szöszitől ezer éve kapott Hatria Basket Atri is bemutatásra kerül, ami amolyan kísérő darab volt a sokkal nagyobb becsben tartott Ultras DSI nyakbavaló mellett. A bemutatás persze erős túlzás, hiszen sokat nem fogok írni egyikről sem, legyen csak annyi elég, most kerülnek fel a képcsarnokba, így a hivatalos bemutatkozásuk ezen napra esik. A Napoli sálak főleg Csótány barátom olasz vizitjéről vannak, míg a Torino sarkot félig Komcsinak, félig meg Dodonak köszönhetem. Mondhatni ezen sálak mindegyike ajándék volt a gyűjteményem számára, így nem csoda, ha mindegyik különleges helyet foglal el a kollekciómban.










hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése