2014. június 24., kedd
Braywick Park - Maidenhead RFC
Maidenhead városából már kitárgyaltam a helyi labdarúgó és krikett klubokat, sőt a bowling és atlétikai pályák is bemutatásra kerültek, de a rögbisek még elkerülték a blogot. Ezen hiány pótlására most bemutatásra kerül a Braywick Park, amely a helyi Maidenhead RFC otthona. 2012-ben egy alaposabb tanulmányút keretében térképeztem fel a létesítményt, amely egy nagyobb sportkomplexum részeként áll az autópálya felé vezető kivezető út mellett. Sajnos a pályára bejutnom nem sikerült, de ennek ellenére sikeresen körbe tudtam menni a kerítés mentén, így a lyukas foltokat kihasználva egész jó felvételeket sikerült készítenem a játéktérről és a kicsiny tribünről. Ezen kis szektor teljesen elnyerte a tetszésemet, hiszen a helyi kapacitásnak teljesen megfelelt és a rendezett környezettel együtt, egyben nívóssá is varázsolta a kis szentélyt. A megfelelő képek elkészítése után sétálgattam még a környéken, hiszen nem ez volt az egyetlen stadion a "sportparkban".
hancsi78
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése