2014. június 23., hétfő

Jegyek - Váci NKSE


Vácra még a kilencvenes évek végén szerveztük az első túránkat, amikor feljutottak a Dunakanyar kézilabdázói a legjobbak közé. Mi vonatra pattantunk és már mentünk is Városi Sportcsarnokba és igen hangulatos kis viziteket csaptunk arrafelé. Abban az időben jóban voltunk a hazai ultrákkal és igaz szoros barátság soha nem volt a két fél között, ha ott voltunk kijöttek páran és söröztünk meccs kezdésig és olykor még egy kisebb tábort is alkottak a labdarúgó meccsen tevékenykedő piros-kék szurkolók. Sajnos hiába mentem a korai években szinte minden évben Vácra, ezen időszakokat nem őrzik jegyek, mert sokszor olyan kevesen voltunk, hogy a klub "megvendégelt" minket,  ami egyet jelentett az ingyenes és egyben jegynélküli bebocsájtással. Aztán az idők változtak, mi távol kerültünk a hazai szurkolóktól és a kézimeccsen kialakult hazai maggal már nem kerestük a kontaktust, sem így, sem úgy. Utazni viszont egyre többen utaztunk, így megszűnt a jegynélküliség, így a kollekcióm ezen része is tartalmaz hét darab bilétát, de csak a 2008-as esztendőtől kezdve.








hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése