Punta Primán több kispályát is
felfedeztem a tavaly nyáron, így megérdemelnek egy külön kis bejegyzést.
Az Insotel területén mindjárt
kettő is volt az ott pihenő, nyaraló vagy csak éppen megszálló vendégeknek. A
lankás lejtőn kialakított sportpályák kiváló állapotban voltak és remek
tengerparti kilátás is járt az itt sportolóknak. A kiszolgálás is első osztályú
volt, hiszen az öltözők, fürdők teljesen felújítva, egy kisebb belső medence és
edzőterem, plusz egyéb kiszolgáló helyiségek is mind-mind a sportolni vágyok
igényeit szolgálták. A felső szilárd burkolatú pálya kisebb méretű és inkább a
kosarasoknak volt kialakítva. A kicsit mélyebben, de közvetlen az előző mellett
elhelyezkedő műborítású kispálya viszont a kispályás labdarúgás minden
követelményeinek megfeleltek. A játéktéren kívül egy pár soros beton lelátó is
ki volt alakítva a pálya hosszanti oldalon, azaz még a drukkerekre is
gondoltak.
Az Occidental keretein belül, egy
kisebb multifunkcionális pálya volt, amelyen annyi felfestés volt, hogy egy
sportokban nem jártas egyén teljesen összezavarodna, ha látná a vonalkázást.
Mivel ide bejutnom nem sikerült, csak kívülről készítettem pár felvételt a
játéktérről.
Az üdülőfalu központjában is volt
egy kisebb pálya, amely szintén úgy volt kialakítva, hogy több
"parkettás" sport is kiválóan játszható volt rajta. A többivel
ellentétben ez teljesen szabadon áll minden sportolni vágyó rendelkezésére, így
azok is használhatták, akik nem a két említett szállodában szálltak meg. A
közös használat ellenére a szintetikus borítású pálya igen jó kondiban volt, de
nem csak a játéktérre volt ez igaz, hanem a korlátokra, kapukra is. Hátrányt
csak abban szenvedett a többiekhez képest, hogy öltözéshez, zuhanyzáshoz a
strand helyiségeit kellett igénybe venni, viszont ez csak pár percre volt a
játéktértől.
Insotel Punta Prima:
Occidental Menorca:
Punta Prima Small Pitch:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése