Cartertonban 2016-ban jártam és
miután kiderült, hogy a település rendelkezik egy pofás kis stadionnal, nem
volt kérdés, hogy meglátogatom. Sokat sem akkor, sem most nem tudok a Carterton
Football Clubról, és a pályáról is csak annyit, hogy a Kilkenny Lane-en van, és
ha rossz irányból közelít az ember, akkor az út a grund előtt egy fél
kilométerrel lezárva találtatik. Én így jártam, így a kocsit hátrahagyva gyalog
tudtam le az utolsó métereket, a végül ösvényig szűkülő úton. Elérve a
sporttelepet kiderült, hogy ha másik irányba kerülők akkor a kapuig
autókázhattam volna, így viszont maradt a túra. A pályából nem sok látszott az
utca frontról, a nagyobb klubépület teljesen eltakarta a lelátókat, de közelebb
érve legalább a tribünt megörökíthettem, mert bejutnom sajnos nem sikerült.
Ennek is örülni kell, hisz sok esetben még ennyire sincs esélyem. A centerpálya
mellett, a főlelátó mögött egy edzőpálya is ki volt alakítva a gyepen, amiről
szintén nem sikerült jó képeket csinálnom, de ettől függetlenül bejegyzésre
kerül mint "látott" grund.
Carterton - Kilkenny Lane
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése