A debreceni Egyetemi Sporttelepen
még a kilencvenes években jártam elsőnek, de akkor eszembe sem jutott, hogy
bármit is lefényképezzek. Még a stadion se nagyon mozgatta meg ez irányú
fantáziámat, a többi, kisebb sportpályáról már nem is beszélve. Ezen
érdektelenségnek köszönhetően a salakos teniszpályákról sincs egyetlen
felvételem sem, ebből az időszakból. Sőt, még későbbről sem. A legkorábbi
felvételem 2006-os és nem magamnak, hanem Derencsényi Pistinek köszönhetem,
igaz nem közvetlen a teniszpályákról készült, de legalább látszik rajta az éppen
téliesített (értsd: sátorral befedett) pályák egy része. Elsőnek 2009-ben érkeztem
azzal a szándékkal, hogy képeket csinálok a sporttelepről, de elsődleges célom
a stadion és a műfüves sportpálya volt, így a teniszpályákról készített
sorozataim nem voltak teljesek. 2013-ban ismétlés következett, de még ekkor sem
figyeltem kellőképpen a részletekre, amit 2014-ben, majd 2016-ban próbáltam
orvosolni azzal, hogy alaposabban körbejártam a pályákat. Ezen két utóbbi
időpontban az elől lévő versenypályák mellett már jutott idő és figyelem a hátul lévő
pályákra is, amelyeket korábban elkerülték a figyelmemet, majd a tribünt
megmászva, kicsit távolabbi képeket is készítettem. Mindezek ellenére még mindig
van bennem egy kis hiányérzet a sporttelep ezen részeit illetően, mert
valamiért nem jön át a képeken a tenisz fontossága a DEAC sportklubjánál. Talán
majd egyszer, jobb időben, más szögben jobban be tudom mutatni mit is jelent az
egyetemista klubnak a tenisz.
Debrecen - Egyetemi Sporttelep
Teniszpályák
Kép: Derencsényi István
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése