Gloria Sports Arena Belek
Fiatalkoromban követve a csapatom
felkészülését gyakran hallottam, hogy a téli alapozásra a törökországi Belekben
kerül sor, ahol alkalmanként 1-2 hetet is eltöltött a DVSC. Akkor még nem
sejtettem, hogy egyszer lesz szerencsém eljutni az említett török városba.
Igaz, azt nem tudtam, hogy itt szinte minden szálloda berendezkedik
labdarúgócsapatok fogadására, és sokszor nagypályákkal van megtoldva a hotelek
sportparkja. Ennek köszönhetően a kisebb focipályák helyett a legnagyobbra
koncentráltam, amely a Gloria Sport Arena volt Belek központjában. Meg is
találtam gyorsan, de sajnos csak a parkolóig juthattam megfelelő belépti engedély,
vagy szállásfoglalás nélkül, így csak félig-meddig volt sikeres a vizitem. A
központ stadiont azért láthattam, mert egy üvegfalon keresztül be lehetett
kukkantani, de sajnos a kisebbik stadiont, amely a nagyobb mögött volt
kialakítva egyáltalán nem mutatta meg magát nekem. Ugyanez volt igaz a műfüves
nagypályára is, amely ugyan a kerítés mellett volt, de a fal átláthatatlan
akadályt képzett és mindössze az égre meredő kandelábereket láthattam. Mindent
összevetve azért nem voltam csalódott, mert valamicskét bepillanthattam a
beleki "téli tréningközpont" kulisszáiba.
Belek
Gloria Sport Arena
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése