2017-ben Csongrádon lépett fel a
DVSC a Magyar Kupa sorozatban, így ha én nem is, de a barátok útra keltek, hogy
élőben láthassák hogy rúg egy tízest a hazai alakulatnak a Nagy Lokomotív. A
továbbjutás kérdése ezzel hamar eldőlt, de ezzel a sorsolással, a csongrádi
Városi Sporttelep stadionja újra a blogra került, úgy, hogy én még egyszer sem
jártam a településen. Elsőnek Sándor Mihály barátomnak köszönhetően kaptam egy
beporosodott negatívot, amelyet előhívva már felkerülhetett a helyszín a blogra,
az 1997-es dátummal. Most viszont segítséget kértem, és szerencsére nem volt
hiány lelkes támogatókból, így egyszerre válogathattam Ács Attila, Czabán
Dániel és Szabó László felvételeiből, csak hogy biztosan megmaradjon az utókornak
Csongrád, ahol 2017-ben a Loki újra kupameccset játszott. A két felvétel között
húsz év telt el, de nagy változást nem látni, legalábbis a tribün alakja és
kialakítása ugyanaz, más komolyabb lelátóval pedig nem bír a létesítmény. A fák
ugyan nagyobbak lettek, de a sövény nyírására még mindig nagy figyelmet
fordítanak. A futópályát felújították, ez jól látszik a felvételeken, de
összességében nem lehet panasz a stadion többi részének a karbantartottságára
sem. További észrevételeket viszont csak akkor engedek meg magamnak, ha egyszer
végre el is jutok Csongrád városába.
Csongrád - Városi Sporttelep
Kép: Ács Attila / Czabán Dániel / Szabó László
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése