2013. augusztus 20., kedd

Jegyek

A gyűjtő szenvedélyem a meccsbelépőkkel kezdődött, hiszen 1995-ben kilátogatva első DVSC mérkőzésemre egyből meg is őrizem az akkor még 200 Forintba kerülő NBI-es ticketet. Azóta már igazi kincs lett belőle pedig azóta rengeteg követte és egy jó barátnak köszönhetően nem is ez a legrégebbi jegyem (Kösz Cimpi!). A legöregebb ugyanis egy  Hollabrunn - DVSC meccsbelépő a DVSC kézilabdás lányainak 1990-91-es nemzetközi meneteléséből. Itt meg is kell állnom egy pillanatra, hiszen én nem gyűjtök mindenféle jegyeket, pontosabban igen, de céltudatosan csak a DVSC csapatának a meccsbelépői az amit igazán kincsnek tekintek. Ezen darabok összegyűjtésével  nem is volt gond sokáig mivel többnyire minden meccsen ott voltam ahol játszott a csapat Bordeauxtól Donyeckig, így csak egyszerűen eltettem az adott meccsre kibocsájtott belépőt. A bajok akkor kezdődtek amikor elkerültem Magyarországról és nem lehettem ott minden meccsen, sőt alig jutottam haza kis hazánkba, így ekkor már mások jóindulatára lettem bízva. Szerencsére akadt aki megértette szenvedélyem (Kösz Gabika!), így amikor hazamegyek mindig vár egy boríték benne az aktuális jegyhalmazzal.
A DVSC meccsek mellett néha tanulmány utakra is adtam a fejem így jó pár jeggyel gazdagodtam Olaszországból, Németországból vagy éppen Angliából, de ezek csak amolyan mellékszereplői a kollekciónak. Aztán más sportágakat is meglátogattam és ha már lúd akkor legyen kövér alapon eltettem ezen belépőket is, így van még egy kategória amibe az autóversenyektől a lóversenyekig vannak a jegyek eltéve.
Pár éve egy másik kedves barátom (Kösz Roni!) lepett meg egy nagy kupac jeggyel, majd egy újabb haver (Kösz Atka!) és már alig tudtam követni a pluszba felhalmozott jegyek tömkelegét. Az addig szépen mappákba berendezett kollekció így átszervezésre vár, hiszen jó pár hiánypótló jegy származik az említett két úriembertől, így a tisztánlátás kedvéért egy új rendszert kell kidolgoznom.







hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése