2013. augusztus 14., szerda

Hithercroft FC

Jártam-keltem High Wycombe-on körbe-körbe és mindig figyeltem egy nagyobb parkot (amit jelenleg a kutyasétáltatók uralnak), mert úgy tűnt, ott bizony egykor egy focipálya lehetett. Közelebb érve a jelek egyértelművé váltak. A két összeroskadt kapu, némi fakorlát és egy elhagyatott sufnira emlékeztető építmény azt a látszatot keltette, hogy itt bizony művelték egykoron a labdarúgás gyönyörű sportját. El is határoztam, hogy a kamerát a kezembe kapom és visszatérek fotózni a helyszínre. Később derült csak ki, hogy ráakadtam az egykori Hithercroft FC hazai pályájára, amit a The Pedestal névvel jelöltek a város  West Wycombe felőli részén. A területet már évek óta nem használják a "szent játékra" és a klubépületen is csak egy megkopott cégtábla jelezte az egykori csapat jelenlétét. A HFC 2008/09-ben adta az utolsó életjelet magáról, mint felnőtt csapat, de az utánpótlással továbbra is foglalkoznak, csak nem itt a The Pedestalon.


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése