2013. augusztus 6., kedd

Bexhill-on-Sea


2012-ben jártunk Anglia ezen részén és előzetes tanulmányozás során meglepően fedeztem fel, hogy a település "honlapja" úgy is hirdeti a várost, mint ahol a futballkedvelők egy régi, szép és attraktív tribünt is láthatnak, mely a "grundhopperek" számára kihagyhatatlan. Nekem se kellett több, a tengerparti séta a The Polegrove felé vezetett, ami nem volt nagy kitérő, lévén a tengerpartot csak egy út és egy sorház választotta el a pályától. Megpillantva a grundot megállapíthattam, hogy igaza volt az invitálónak, hiszen a "stadion" tényleg vonzza a tekintetet és a fényképezőgépet. A fő tribün nem mai gyerek ezt szabad szemmel látható volt és nagyon szépen karban volt tartva és nem csak a lelátó, hanem a környezet is. A pálya gyepe is szépen nyírva, a korlátok festve, szóval egy teljesen korrekt kisvárosi létesítménynek lehettünk új szemtanúi. A labdarúgók otthona mögött a hasonló néven futó krikettereknek is ki volt alakítva egy rész, de ott se a pálya, se a megszokott kis klubépület nem volt olyan meghatározó mint a labdarúgók szentélye, így arra kevesebb időt szenteltem és kevesebb képet is készítettem. Ezzel összefüggően még gy edzőpályai is ki volt alakítva a centerpályával párhuzamosan, így arról is készítettem pár felvételt. A stadionvizit után folytattuk a tengerparti sétát, ami ezzel a kis kitérővel nyerte el igazi jelentőségét (már mint számomra).

The Polegrove:


The Polegrove Training Ground:





The Polegrove Sports Ground (Cricket):







hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése