2013. augusztus 8., csütörtök

Chatam

Chatam városában nem olyan régen fordultam meg és a megszokott előzetes tájékozódás (Van e futballcsapat a településen és ha igen, merre található az otthona?) után, az első forduló a The Sports Gorund felé vezetett, mely a helyi Chatam Town FC hazai pályája. A stadion kívülről nem éppen belátható, belül meg sajnos nem lehetett szédelegni, így ugyan készítettem néhány felvételt, de ezek csak alap tájékozódásra voltak elegendőek. Ennek ellenére megpróbáltam be-be fotózni a lelátókra, de ez kisebb sikerrel kecsegtetett, így maradtam az ilyenkor megszokott külső fotózásánál. Az apró kis stadion nem volt egy mai darab és az látszott hogy fel lett újítva (festve), de ez se az elmúlt pár évben történt, így kicsit már kopott volt az összhatás. A főbejáraton kívül más nem utalt a csapat színeire és hazai pályájára. A "front" viszont szép piros-fehérben pompázott a csapat nevével, címerével felvértezve. Az időm véges mivoltára tekintettel csak pár percet időztem a stadion megörökítésével, ami azért elég volt a körbejárásra. Aztán távoztam a helyszínről, mert nem csak turisztikai látványosságok, hanem újabb stadionok szerepeltek még a napi programban.


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése