2014. március 18., kedd

Romsey Sports Centre

Romsey településén csak átutazóban fordultam meg, így csak perceim voltak a helyi sportélet gyors feltérképezésére. A labdarúgók kisebb stadionja mellett a rögbisek és a kriketterek egy másik sporttelepen érezték magukat otthon, melyet neme egyszerűséggel Romsey Sport Centrenek neveztek. A krikettcsapat nem tekint vissza nagy múltra, legalább is a pavilonon elhelyezett alapítási dátum szerint az Old Tauntonians & Romsey Cricket Club még húsz éves sincs, ami angol viszonylatban kölyökkornak is nevezhető. A pályán semmi különös nem volt felfedezhető, csak a megszokott kellékekkel ellátott kis zöld terület.  A klubház egy szépen karbantartott faépület volt és összességében egy teljesen kulturált kis környezetnek lehettem a szemtanúja. A rögbisek pályája egy fokkal hátrább volt kialakítva, ami szintén nem tartalmazott semmi extrát, csak a kapuk és a felfestés mutatta, hogy itt szoktak játszani a Romsey RC játékosai. A klubházuk viszont nem a pálya mellett hanem a sporttelep bejáratánál volt, ami egyben óvodaként is funkcionált ami Angliában nem számít egyedi megoldásnak a kisebb kluboknál. Az említett átutazó státuszomból kiindulva sok időt nem töltöttem a telepen, csak egy gyors körbejárás és fényképezés volt a cél, mely megtörténte után már indultam is tovább utam eredeti célja felé amely egy közelben lévő állatkert volt.

Old Tauntonians & Romsey CC:


Romsey RC:

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése