2014. március 15., szombat

Guildford Cricket

Guilfold városában tavaly töltöttünk egy kellemes napot és mivel majd egész nap ott voltunk jutott idő bőven a nevezetességek mellett a stadionok, sportpályák feltérképezésére is. A helyi Cricket Club otthona a folyópart mellett volt kialakítva és egyszerűen csak a The Sports Ground név szerepelt a "keresztlevélben". A vízpartról megközelítve sok mindent nem láthattunk a létesítményből, így a város felé elindulva muszáj volt félkörbe visszafordulni és készíteni pár képet a klubházról és a kis lelátókról. Innen a "főút" felől már teljes rálátás nyílt a pályára és minden egyes kiegészítőjére. Ugyan a lakattal zárt kapun nem jutottam túl, így is mindent lencsevégre tudtam kapni, amit szerettem volna. A "sports grounddal" való találkozás még a nap kezdetére esett, így innen szaporára vettük a sétát, hogy le ne maradjunk semmiről.


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése