Bovingdon egy nyugis kis település, ahová egy hatalmas kiterjedésű piac miatt mentünk el elsőnek és a sok hamisított árú mellett (között) azért találtunk olyat, ami a kedvünkre való volt. Akkor elmaradt a helyi kis sportpálya feltérképezése, mert nem voltam egyedül és az idővel is szűken álltunk, lévén kora délelőtt kezdődött a munka a hétvége ellenére. Tavaly viszont arra kocsikáztunk és természetesen be is ugrottunk a Bovingdon Football Club Groundra. A megtalálással nem volt gond, az utcán már táblák jelezték, hogy "itt jobbra, itt gyere be, ezen a szűk kis utcán", majd miután ez megtörtént a lakóházak mögött tárult szemünk elé a focipálya és a mellette lévő tenisz klubnak kialakított rész. Meccs és megfelelő személyzet híján csak eddig jutottunk, így innen készítettem pár képet, ami valljuk be nem adja vissza azt a feelinget, amit egy ilyen kis pálya inkább belülről kínál. Azért csináltam pár kockát az ottjártam bizonyítására, majd folytattuk a körutat ami még több pályát is érintett a nap folyamán.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése