2014. március 8., szombat

Puskás Ferenc (Nép)Stadion

Elérkezett az idő, hogy felkerüljön a blogra Magyarország legnagyobb stadionja, mely nem egy esetben a DVSC hazai pályáját jelentette az elmúlt évtizedben. Első alkalommal 2003-ban játszott itt tétmeccset a csapatom, természetesen csak az én meccsre járásomat beleszámítva. Akkor az FTC ellen vívtunk Magyar Kupa döntőt és nem hozott szerencsét a debütálás. Előtte már megfordultam az akkor még Népstadion néven futó beton kolosszusban, de nem mint Loki, hanem mint magyar drukker, hiszen a stadion kezdetektől a magyar válogatott első számú kiszolgálója, illetve az egykori kettős rangadók színhelye. Ezen kívül még jó pár válogatott meccsre érkeztem a Puskás Ferenc nevével fémjelzett létesítménybe, de nekem mégis a 2005-ös újabb DVSC megmérettetés volt az ami élénken él emlékezetemben, ugyanis ekkor fogadtuk a Manchester United csapatát Budapesten. Akkor csak reméltük, hogy ez volt az első és utolsó kényszerpálya, de sajnos  nem így lett. A 2009-es és 2010-es nagy BL és EL menetelés többségét is a Puskás lelátói alatt vívtuk meg, normális debreceni stadion híján. Ezekben a találkozókban csak egy öröm lehetett, nevezetesen az, hogy láthattuk ha van foci a magyar szurkolók is özönlenek a stadionokba, olyan hihetetlen létszámokat produkálva amire évtizedek óta nem volt példa. A nemzetközi meccseken kívül még két debreceni érdekeltségű kupadöntőnek is színhelye volt a szentély, illetve napjainkban a Fradi játssza itt hazai meccseit, így ismét csak van miért a Puskás Ferenc stadionba utazni. Személy szerint nem vagyok elragadtatva a stadiontól, persze tiszteletben tartva a hagyományokat, a történelmet elismerem eme monstrum egykori szükségszerűségét, de a napjainkban szerintem egyáltalán nem praktikus és nem is szép. Az első találkozásomkor persze nagyon oda voltam, hiszen csak az ország legnagyobb létesítményéről beszélünk, de a későbbiekben egyre jobban kiábrándultam. Szurkolói szempontból egyenesen katasztrofálisnak tartom a kialakításokat, a távoli játékteret, a lapos szektorokat. Mindettől függetlenül az egykori Népstadion még mindig a legnagyobb létesítmény kis hazánkban, így az első hely az övé, de nagyon ránk férne már egy új nemzeti büszkeség, hogy ne ebben az "ezeréves" betonteknőben kelljen nyomon követni a magyar válogatott szenvedéseit. Mert akit még érdekel az egyre jobban gyengülő magyar foci, az legalább egy szép (szebb) stadiont megérdemelne.





hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése