2014. március 25., kedd

Little Marlow

Little Marlow, mint azt a neve is mutatja nem nagy és talán ebből következik, hogy évekig nem is gondoltam arra hogy a településnek lehet külön labdarúgó és krikett pályája is. Pedig volt, pontosabban van és igaz  focisták szentélye szemmel láthatólag nem használt, de a krikettpályán minden bizonyára olykor-olykor összegyűlnek dobálni egy kis parafagolyót. A labdarúgóknál még áll a két kapu, igaz az idő rozsdás vasfoga egy kicsit elharapdálta, de még áll. Meglepő, de felfestés is volt a pályán, így valaki csak használja sportolási célzatra, még ha a helyi csapat nem is működik mostanság. A szomszédos krikettpályán más volt a helyzet, nem csak a pálya volt körvonalazva, de a kiegészítők is a helyükön voltak. A klubépületig viszont nem sétáltam el, de messziről és a közelre hozott képekről úgy látszott egész rendben van a kis épület. A környezettel sem volt semmi gond. A bokrok nyírva, csakúgy mint a fű. A parkolók karbantartva és itt még táblák is hirdették, hogy ez itt a Little Marlow Cricket Club otthona. A sporttelep lefotózása után egy mondhatni kötelező vizitet tudtam le ezzel a 2013-as őszi kirándulással, azaz a Church Lane Recreation Ground kipipálva.

Church Lane Recration Ground:

Church Lane Football Ground:

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése