A felújított Egyetemi Sporttelep
után jöjjön pár elfeledett, vagy inkább nem is ismert helyszín, ahol egykoron,
vagy nem is olyan rég még labdarúgópályák voltak.
Az egykori Ferenc József körúton
(ma Egyetem Sugárút) volt egy labdarúgópálya, ahol a Debreceni KASE fogadta az
ellenfeleit. Az 1912-es átadásra nem kisebb csapat, mint maga a Ferencvárosi
Torna Club érkezett Debrecenbe, és mért egy 8-0-ás vereséget a DKASE csapatára.
A területet mindössze 1919-ig használta a csapat, ekkor átköltöztek a nagyobb
Lóversenytéri (Ügetőtér) pályára és ezzel otthont adtak az addig saját pályával
nem rendelkező DMTE csapatának.
A Határ úti és Köntösgátsori
Sportpályából 2016-ra semmi nem maradt, csak egy-egy nagy libalegelő, de pontos
térkép híján még az sem biztos, hogy az általam meglátogatott és lefényképezett
gazos mezőkön álltak egyszer a játékterek. Egy biztos, ezen a környéken már
nyoma sem volt az egykori grundoknak.
A Sámsoni úton található egykori
orosz laktanya (ma éppen menekült tábor) udvarán volt egy homokos / füves
nagypálya, kapukkal és kitaposott határvonalakkal. Az orosz kiskatonák
koptatták itt a gyepet (ezért lett félig homokos) szabadidejükben. És ezt
honnan tudom? A nagy csuklós, sárga
Ikarussal hazafelé menet az iskolából, ha nem volt ülőhely és jó irányban állt
az ember, akkor átláthatott a betonfalakon és láthatta a kaszárnyák előtt
elterülő grundot. Az oroszok mentek, a pálya még maradt egy darabig, majd
eltűntek a körvonalak, a kapuk, a beköltöző menekülteknek meg eszükbe sem
jutott rúgni itt a labdát, mármint szabályozott keretek között biztosan nem.
A Mikepércsi úton is volt egy
laktanya pálya, amelyet a reptérnél állomásozó katonák használtak és szintén a
laktanya falai között volt kialakítva, majd a falak ledöntésével szabadon
használhatóvá vált. Ez a grund egész sokáig megmaradt, így én is láthattam és
fotózhattam volna a kétezres évek elején, de ugye akkor még nem gondoltam, milyen
fontos is lesz ez nekem bő 10-20 év múlva. Szóval homályos emlék igen, képem
viszont semmi sincs a pályáról, de sokan még csak emlékezni se emlékeznek rá,
hogy a felépített Tesco helyén egykor egy nagy focipálya volt. Pedig egykor még
Csank János is vezetett edzést fiainak, akik a szomszédos Hotel Platánban
szálltak meg és kihasználva a lehetőséget, nem volt rest megfuttatni itt egy
kicsit a fiait.
Ferenc József körúti Sportpálya (Lebontva):
Határ úti Sportpálya (Lebontva):
Köntösgátsori Sportpálya (Lebontva):
Sámsoni úti Laktanya Sportpálya (Lebontva):
Mikepércsi úti Sportpálya:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése