Eindhovenben egy évvel később járt a Loki, az akkori Európa Liga csoportkörében várták a cíviseket a Dzsudzsák Balázssal felálló hazaiak. A Philips Stadionban szép számmal érkeztek magyar drukkerek, de akadt ott német is, hisz a debreceni tábor baráti csoportjai is tiszteletüket tették Bielefeldből. A képeket Némeczki Róbert barátom készítette, aki ezen kívül még számtalan felvétellel lepett még meg.
Innen kicsit visszarepülünk az időben, egészen 1999-ig, az első UEFA kupás megmérettetésig. Az ellenfél a VFL Wolfsburg csapata volt, a helyszín pedig a VFL Stadion és igen szép számú debreceni drukker érkezett a meccsre, hogy kiszurkoljon egy kedvező eredményt a visszavágóra. Ez sikerült is, az már egy más kérdés, hogy a klub kitolt a saját drukkereivel és a csapattal, mert a tábor vezetőinek kitiltásával visszavetette a hangulatot a stadionban, amivel talán meglehetett volna a siker, mint pár évvel korábban a Hansa Rostock ellen. Az 1999-es wolfsburgi felvételeket Sándor Mihály barátomnak köszönhetőek.
Ezen három stadionon kívül még több helyszín is közlésre vár a blogon, de szépen lassan utolérem magam, főleg, ha a csapat idén nem veszi az akadályokat, és ki sem jut a nemzetközi kupaporondra.
Lyon - Gerland Stadion (2009):
Kép: Czabán Dániel / Szőke Balázs
Kép: Némeczki Róbert
Wolfsburg - VFL Stadion (1999)
Kép: Sándor Mihály
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése