Nyírbátorhoz 5 évig kötött a
sors, igaz nem közvetlenül, hiszen nem éltem vagy dolgoztam ott, de az egyik Határőr
Igazgatóság ott volt kialakítva és oda tartozott a kirendeltség is ahol
dolgoztam, így elég sűrűn koptattam arra az utakat és a padokat. A helyi
sporttelepre is volt szerencsém kijutni, igaz mindezt megelőzte a stadionfotózási
szenvedélyemet, így saját képeim nincsenek az akkori lelátókról, és sajnos
később nem jutottam vissza a városba, így pótolni sem tudtam a hiányt. Viszont
a tavalyi esztendőben Sándor Mihály barátom Tölgyesi Mónikával az oldalán
szabolcsi túrára indult, és a kisebb falvakon áthaladva megálltak ahol tudtak,
készítettek pár fényképet a sportpályákról. Ebbe a hálóba akadt bele egy kicsit
nagyobb hal Nyírbátor "kisváros" személyében, ahol a helyi Sport
utcai sporttelepen mindjárt három pálya is a kamerák kereszttüzébe került. A
"stadion" mellett egy füves edzőpálya és egy mobillelátós műfüves
sportpálya is a Nyírbátor FC igényeit szolgálta az NBIII-ban. A képekről és a
beszámolókból kiderült, a sporttelep kiszolgáló részlege felújításokon esett
ugyan át, de a hosszanti beton lelátóra ráférne már egy alapos tatarozás, mert
lassan elbomlik ott a beton. Köszönet a képekért Sándor Mihálynak és Tölgyesi
Mónikának.
Képek: Sándor Mihály / Tölgyesi Mónika
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése