2014. július 26., szombat
Körmend - RSZKI
A kétezres évek elején az ország nyugati szegletébe szólított a kötelesség és pár hétig (hónapig) Körmend vendégszeretetét élveztem, azon belül is a Rendészeti Szakközép Iskola volt az otthonom, határőrségi alap és továbbképzés címszóval. Akkor még élt az a szabály, hogy megfelelő katonai előképzés esetén nem kellett évekig izzadni az iskola padban, így csak egy rövidebb ideig élvezhettem a körmendi napokat. Az iskola, mint olyan rendelkezett egy kisebb sportcsarnokkal, ahol ugyan lelátóknak nem volt hely, de a pálya pont elég volt arra, hogy megizzasszon minket a "kis vörös" tesitanár, aki nem nagyon kímélte a brigádot és edzettünk ész nélkül, hogy kikerülve a határra fitt és erős határőrök legyünk. A teremben fociztunk is olykor, de sok köszönet nem volt benne, mert elég gyenge "muzsikusokat" fújt össze a szél egy brigádba. A csarnok mellett az RSZKI rendelkezett egy saját kis sportteleppel, ami egy nagyméretű labdarúgó pályával és salakos futópályával bírt, plusz pár más kiegészítővel. Ezzel csak annyi volt a probléma, hogy nem a kiképző központ területén, hanem onnan egy kisebb sétára az út túloldalán volt kialakítva. Persze ez nem okozott gondot a magunkfajta sportembereknek, így ha futni kellett egy kis "coopert" akkor már mentünk is nagy örömmel. A megfelelő gimnasztika és az említett tesztfutás mellett előszeretettel alkalmazták a képzésben a fegyveres futást, így egyszer AMD-vel, egyszer AK-val a kézben, de róttuk a köröket rendesen. A hosszabb kiképzés után, még párszor visszatértem Körmendre, de ezek már csak továbbképzések és vizsgák voltak, amiből akadt bőven a páréves határőr pályafutásom alatt. A csarnok és a pálya ezen időszakban nem sokat változott, kíváncsi lennék most vajon hogy fest az iskola és a hozzá tartozó kiszolgáló "egység".
Körmendi RSZKI Sportpálya és Sportcsarnok:
hancsi78
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése