Vágóhíd utca: Bontás alatt I.
A régi Nagyerdei Stadionnal egy
időben, egy másik futball-kultikus helyszínt is lebontottak, immár véglegesen
Debrecenben. A Vágóhíd utcai stadion az idősebb Loki szurkolóknak jelentette az
otthont, hisz ők itt láttak sok nagy csatát, főleg a második vonalban. mert
akkor többnyire ott vitézkedett a Lokomotív. Az utánpótlásban szereplő DVSC
növendékek is szívesen gondolnak a pályára, hiszen évekig a stadion szolgált a
piros-fehér focista palánták nevelésének egyik központjául. 2013-ra viszont
elérkezett a vég, és a beton karéjok után (amelyeket már korábban lebontottak),
megkezdték a tribün gyalulását is, amely szomorú sorozatot Nagy Balázs képsorozatai
adják vissza 2013 áprilisától, 2014 januárjáig, amikorra csak a sportcsarnok
épülete maradt meg a sarokban, amit később szintén lebontottak. Köszönet a
képekért Bignek!
Debrecen
Vágóhíd utcai Stadion
Bontás 2013.04 - 2014.01
Képek: Nagy Balázs
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése