Mezőkövesden felépítettek egy NBI-es klubot, így ide is többször volt hivatott a hajdúsági piros-fehér egylet, főleg, hogy a DVTK is itt játszotta hazai meccseinek egy részét, amíg a stadionjuk felújítása zajlott. A klub mellett egy stadiont is kreáltak a sárga-kékeknek, így a kezdeti egyszektoros lelátóból, mostanra már egy kicsi, de elemeiben jól kinéző grundot építettek fel. Mivel a matyók idén sikeresen kivívták a bennmaradást, nem kétséges, hogy jövőre ismét meg kell jelennie itt a debreceni társaságnak.
Kazincbarcikán a kilencvenes évek elején lépett fel utoljára a debreceni alakulat, mert azóta egy, vagy több osztály választotta el egymástól a két gárdát, és bizony a kupában sem rendelte egymás mellé Fortuna a vegyészt és a vasutast. Egészen 2001-ig, ekkor úgy gondolták odafent, hogy ismét ideje találkozni, így indult is a cívis kompánia a Pete András stadionba, ahol egy sima győzelemmel avatták fel a rég nem látott létesítményt.
A képekért köszönet Derinek és az Ultras Debrecen tagjainak!
Miskolc - Borsodi Stadion:
Kép: Ukltras Debrecen
Mezőkövesd - MSE Sporttelep:
Kép: Ultras Debrecen
Kazincbarcika - Pete András Stadion:
Kép: Derencsényi István
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése