Az elmúlt tíz évben három nagy
borsodi gárda ellen is fellépett a DVSC, vagy az NBI-ben vagy a Magyar
Kupában. A DVTK ellen többször is vizitált
a DVSC a lebástyátlanított Borsodi Stadionban. Kövezzenek meg érte, de nekem
sokkal jobban tetszett a régi stadion, mint az ideiglenesen felújított, új
lelátóval megáldott pálya. Persze mindez már csak a múlté, mert azóta egy
teljesen új stadiont adtak át Diósgyőrben, ahol még sem én, sem a csapatom nem
vizitált. Mezőkövesden felépítettek egy
NBI-es klubot, így ide is többször volt hivatott a hajdúsági piros-fehér
egylet, főleg, hogy a DVTK is itt játszotta hazai meccseinek egy részét, amíg a
stadionjuk felújítása zajlott. A klub mellett egy stadiont is kreáltak a
sárga-kékeknek, így a kezdeti egyszektoros lelátóból, mostanra már egy kicsi,
de elemeiben jól kinéző grundot építettek fel. Mivel a matyók idén sikeresen
kivívták a bennmaradást, nem kétséges, hogy jövőre ismét meg kell jelennie itt
a debreceni társaságnak. Kazincbarcikán a kilencvenes évek
elején lépett fel utoljára a debreceni alakulat, mert azóta egy, vagy több
osztály választotta el egymástól a két gárdát, és bizony a kupában sem rendelte
egymás mellé Fortuna a vegyészt és a vasutast. Egészen 2001-ig, ekkor úgy
gondolták odafent, hogy ismét ideje találkozni, így indult is a cívis kompánia
a Pete András stadionba, ahol egy sima győzelemmel avatták fel a rég nem látott
létesítményt. A képekért köszönet Derinek és az
Ultras Debrecen tagjainak! Miskolc - Borsodi Stadion:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése