A sálaimat böngészve ráakadtam
úgy kéttucatnyi darabra, amelyek még nem, vagy csak részben lettek közölve a
blogon. Ez a kettős mérce azért állhat fent, mert eddigi szisztémámat felrúgva,
ezentúl a meccsekre kiadott kettős sálakat, barátság sálakat csak egyszer
közlöm. Eddig minden olyan klubhoz betettem az aktuális darabot, amely gárda szerepelt
az ereklyén. Hogy könnyebb legyen megérteni, itt van mindjárt az első, a
Salzburg - Inter, ami nem csak az említett két csapathoz került be a blog
képrovatában, hanem a rajta szereplő (például: Norwich City, Borussia Dortmund
stb.) csapatokhoz is. Az új rendszer megszűnteti ezt a kettős, sőt, olykor öt,
hat vagy akár tízszeres "túlközlést". Ezek a sálak új helyre, az
"egyéb" kategóriába kerülnek innentől. Viszont, már pár sálból lett
itt-ott feltéve csapatokhoz, amit már nem fogok tudni megváltoztatni (igaz ezek
is átkerültek a megfelelő helyre), de az elkövetkezendő három bejegyzéssel
tisztázni kívánom a jelenlegi furcsa helyzetet, és innentől az újak már csak
egyszer fognak a bejegyzésekben is szerepelni. A mostani hat darabból az
említett 1994-es UEFA kupadöntős sál viszi a prímet, de természetesen a
2004-ben kiadott, igen kezdetleges Bruges - DVSC is kedves a szívemnek.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése