DVSC - '90
A Debreceni Vasutasok 1993-ban
kerültek vissza a legjobbak közé és mi, akik elkísérték a csapatot mindenfelé,
akkor még olyan stadionokba is vizitálhattunk mint a salgótarjáni Tó-strandi
sporttelep, a nagykanizsai Olajbányász Sporttelep, vagy éppen a Ságvári Endre
utcai Stadion Tatabányán. A nógrádi fekete-fehéreket kivéve a többiek
vissza-vissza jutottak a legmagasabb osztályba, így oda később is volt alkalma
utazni a Lokistáknak, de ezek a túrák már meg sem közelítették a kilencvenes
évek hangulatát. Abban az időben ugyanis kevés modern stadion volt az
országban, de legalább voltak szurkolók a meccseken, sőt táborok, amelyek a
kisebb városokban is elég komoly létszámot tudtak felmutatni, legalábbis a mai
viszonyokhoz képest. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, így kevesen emlékezhetnek
a Black Force Salgótarján, vagy éppen az Arancia Meccanica lepedőire, ma már
más név virít a lepedőkön, ha egyáltalán kikerül valamiféle vászon. A
stadionokban is nagyobb változások álltak be, így sok helyen már nem azt kapja
az ember, mint a kilencvenes években. Az említett három helyen is történtek
változások, így a szurkolói csoportok mellett, a lelátók is más képet festenek
manapság Salgótarjántól, Tatabányán át Nagykanizsáig. Sajnos az egykori híres
és ismert csapatokból, pályáikból nem sokat kap már vissza az ember a magasabb
osztályokban, helyette van viszont Kisvárda, Paks, Mezőkövesd vagy éppen Balmazújváros
a legjobbak között. Ráadásul mindezen gárdák szürke múlttal, viszont modern
stadionokkal és új szurkolókkal rendelkeznek. Azt hiszem, nem kedvelem a modern
focit. A képekért köszönet Sándor Misinek, Szanyi Sanyinak és az Ultras
Debrecen tagjainak.
Tatabánya - Ságvári Endre utcai Stadion:
Kép: Ultras Debrecen
Salgótarján - Tó-strandi Sporttelep:
Kép: Szanyi Sándor
Nagykanizsa - Olajbányász Sporttelep:
Kép: Sándor Mihály
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése