A kiindulópont Castillo Calate de Fuste apró kis tengerparti üdülőhelye volt, ami a főváros alatt helyezkedett el közvetlen a repülőtér szomszédságában. Első nap egy kis Fiat autót béreltünk és már száguldottunk is felfelé északra végig a tengerparton. A reptér után a fővárost is elhagytuk mert első utunk Corralejo városába vezetett azzal a nem titkolt céllal, hogy ha van lehetőségünk áthajókázunk a szomszédos Lanzarotte szigetére. Közben persze itt-ott megálltunk, amikor láttuk, hogy a kopár homokdűnék mögött valami szépre is lelhetünk. Az iramot azért tartottuk és miután az is kiderült, hogy megfelelő ingajárat híján nem fogunk áthajózni a szomszédba gyorsan megkerestük a helyi labdarúgó szentélyt, hogy az én plusz vágyaim is teljesüljenek. A Vincent Carreno Alonso egy pici kis stadion volt a város határában, ami kívülről sehogy sem mutatott, de belül azért egész pofásan nézett ki. Mivel sok mindent nem kellett fényképezni, nem időztünk sokat a pályánál, hanem robogtunk is tovább a következő cél, La Oliva felé.
Corralejo:
A tengerpartról a sziget belseje felé vettük az irányt, igaz a "visszán" kívül másfelé nem is vezetett út. La Olivahoz érve megnéztünk egy kisebb "Haciendát", majd egyből a helyi pálya felé fordítottuk a kormánykereket. Pontosabban a pálya pont útba esett, így erőteljes fékezés, majd gyorsan faképnél hagyva az útitársakat készítettem pár képet a "homlokzatról", ami a megszólalásig hasonlított a Corralejoban látottakhoz. Persze a stadion neve és a feliratok mások voltak, de a színek és a külcsíny szinte teljesen megegyezett a korábban látottakkal. Innen visszakanyarodtunk a főváros felé, de előbb megtekintettünk pár "öreg olajbogyófát".
La Oliva:
A sziget északi részének feltérképezése után visszatértünk a szálláshelyre, majd egy kis felfrissülés után a szomszédos Puerto del Rosario felé vettük az irányt, ami nem csak Fuertaventura fővárosa, hanem a Kanári-szigetek legrégebbi települése. Gondoltuk, ha már van kocsink átmegyünk és az estét ott töltjük valami hangulatos kis étterembe. Előbb persze megnézztük a sziget legnagyobb stadionját, az Estadio Municipal Los Pozos-t. Csalódnom itt se kellett. A stadion egy kisebb szentély volt, habár külsőre teljesen olyan volt mint a másik kettő, csak a sárgás színt itt felváltotta a fehér és a bordó. Szerencsére volt megfelelő nagyságú parkoló is a főbejárat mellett, így belülről is készíthettem pár képet mert szerencsémre a kapuk nyitva voltak. A pályán épp valamiféle edzés folyt, de az is lehet, hogy csak futkároztak a gyerekek jobbra-balra. A játéktér szépen karban volt tartva és a lelátók is igen impozánsak voltak. Ráadásul nemcsak egy, hanem két nagyobb stand is volt a hosszanti oldalakon, illetve a kapu mögötti részeken is volt kialakított állóhely. Pár képet itt is csináltam, majd rohantam a többiekhez, hogy megtaláljuk a "hangulatos" kis éttermet. Ez utóbbiból nem lett semmi, lévén nem volt olyan "kajálda" ami megfogott volna minket, így inkább visszakanyarodtunk a szálláshelyünk felé és kerestünk ott egy kellemes helyet, ahol tisztességesen meg tudtunk vacsorázni.
Puert del Roasario:
Pár napos pihenés a tengerparton, majd újabb kocsibérlésre szántuk rá magunk és irány a sziget déli része. Most egy Seat "autó" segítségével fedeztük fel a sziget alsó részét és nem kellett csalódnunk, mert szebbnél-szebb tájakon vezetett keresztül utunk. A végén már a kövesút is elfogyott alólunk, de nem adtuk fel és a murván tovább robogva egészen a déli csücsökig eljutottunk. A napi utazás célja egy kis "sárga tengeralattjáró" kipróbálása, majd a merülés és a színes halkavalkád megtekintése után már ismét a Seátban találtuk magunkat és robogtunk visszafelé, de még helyben megtekintettük az US Jandia piros-kék szentélyét. A stadiont még jövetben felfedeztem és szóltam is a többieknek, hogy itt visszafelé megállunk "ha nem baj". Így is lett és egy hirtelen jobbos fordulat, egy határozott fék és már ugrottam is ki a kocsiból élesített kamerával. A tevékenységemet gyorsan véghezvittem, lévén a kocsiban elég nyűgös három ember tartózkodott, akik jobban szerettek volna enni és inni egyet mint asszisztálni az én melléktevékenységemhez.
Morro Jable:
Miután elraboltam 5-6 percet az útitársak életéből már kerestünk is egy helyet ahol kellő hideg ital, kávé és élelem jutott a szervezetünkbe. Majd egy gyönyörű tengerparti részhez érve egy kis fürdőzés sem maradhatott ki a délutáni programból. A víz csodálatosan tiszta és kék volt, a márciusi időpontnak köszönhetően kissé hideg, de ez nekünk, akkor és ott nagyon is jól esett. A lubickolás után már csak haza kellett érni, amely út során természetesen belebotlottunk a kaland utolsó labdarúgó pályájába a Tiscamanita nevű településen. Az időzítés pont jó volt, mert a hideg frissítők hatására már úgy is fel kellett volna keresnünk egy mellékhelyiséget, de ezzel az újabb pályafotózással két legyet ütöttünk egy csapásra. Ezen utolsó szent zöld gyep volt a legszegényesebb a Fuertaventurán látott 5 pályából, révén itt se lelátók nem voltak, se a helyi pálya, csapat neve, címere vagy zászlója nem szerepelt a "kirakatban". Mindent összegezve egy remek két napos barangolás volt ez a szigeten, mely közben újabb pályák meglátogatása kerülhetett fel a "kalendáriumba". Soha rosszabb nyaralást!
Tiscamanita:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése