Woking városát 2012-ben térképeztük fel, de a stadionon kívül nem találtunk más értékelhetőt a településen, így rövid belvárosi séta és nézelődés után már mentünk is kifelé a lelátókhoz. A szakadó eső egy kicsit rontott a hangulaton, de a két labdarúgó pálya közelsége mindezt feledtette. Elsőnek természetesen a Kingfield Stadion felé vettem az irányt, ami a Woking FC hazai pályája, de ebbe a szezonban a Hayes & Yeading FC is itt kergette a labdát. Sajnos megfelelő gondnok híján a kapuk zárva maradtak, így be kellett érnem a külső fotózással és ahol tehettem egy kicsit be is kukkantottam. A Kingfield egy komolyabb leszékezett lelátóval rendelkezik, ami felsőbb ligákban is megállná a helyét, de a másik három stand már korántsem ennyire kialakított. Azért elférnek a lelátókon több mint hatezren, de hogy mennyien szoktak lenni ténylegesen arról nincs adatom.
Kingfield Stadion:
A Kingfield mellett (az utca túloldalán) terült el a Woking Park aminek tereprendezése épp akkor folyt amikor arra jártunk, de már szerencsére a végső stádiumban voltak. A stadiont a Westfiled FC használja, de a hatalmas klubépület (ami egyben otthont ad más sportolni vágyóknak is) ellenére a "lelátókon" csak ezren férnek el. A többségnek itt bizony állni kell a korláton kívül, hiába a létesítmény külső szép hatása. Sokat itt sem időztünk, hiszen az eső egy idő után már igen csak kellemetlenné tud válni, így jobbnak láttuk ha valami meleg, fűtött hely után nézünk. Volt még a városba 3-4 jó krikettpálya, de ezek megtekintésére majd legközelebb kerítek sort.
Woking Park:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése