Magyar Sportcsarnokok I.

A kilencvenes és a kétezres években jó pár sportcsarnokban megfordultam, ezek okai igen változóak voltak. Vagy a kézilabdás lányaink szerepeltek, vagy a focistáink játszottak egy-egy terembajnokságon, de még az is előfordult hogy mi szurkolók léptünk pályára egy-egy csarnokban. Sőt anno a kosarasokat is elkísértem pár helyre, így még velük is felfedeztem pár "parkettet".

A Bujtosi Szabadidő csarnokba főleg a téli teremtornák alkalmával vonultam, hiszen a selejtezők egy szakasza többnyire Nyíregyházán volt lebonyolítva. Aztán az is előfordult hogy a kosarasokkal ruccantam át egy kis szurkolásra és ellenfél figyelőbe. Szerettem ide járni, hiszen a város, az ősi ellenfél iránt érzett ellenszenv mindig hangulatos és izgalmas sporteseménynek számított és számít a mai napig. A csarnok maga nem kicsi, sőt egy ideig Magyarország második legnagyobb csarnokának számított, így van hely a nézőknek bőven. Egy időben a férfi kézilabda és kosárlabda is kiemelkedő sport volt a városban, aminek otthonául szintén a Bujtosi szolgált. A pálya süllyesztett és igen mély, így még az első sor is páholyból tekinthet meg mindent. Azt hogy milyen mély a saját bőrömön tapasztaltam egy teremtorna alkalmával, amikor a mint a heringek álltunk a vendégszektorban és egy gólunkat követően beszakadt előttünk a védőkorlát és egy tucatnyi társammal egyszerűen a pályára zuhantunk. Szerencsére komolyabb baj nem lett a dologból és tovább élvezhettük a hátralévő meccseket. :)

A Harangi Imre Rendezvénycsarnokba elsőnek egy kispályás focitorna keretében jutottam el és igaz nem számítottam a munkahelyi válogatott pengés játékosai közé, de azért ilyen jófajta töltelék embernek elmentem és szurkolónak se voltam utolsó. :) Szóval egy torna keretében látogattam el Nyíradony égkövébe, melyet nem sokkal azelőtt adtak át, így teljesen újszerű állapotában csodálhattam meg nem csak a csarnokot, hanem a lelátóról a város panorámáját. A csarnok ugyanis egy dombon kapott "építési engedélyt" és az egyoldalas lelátókkal szemben egy üveg (plexi) falon át szépen rá lehet látni a városra. A csarnok első osztályú, de sajnos a település jelenleg nem bír első osztályú csapattal. Egy ideig a DVSC II játszotta itt meccseit, majd a derecskei kézilabda csapatot költöztették át, de ez csak egy-egy évig tartott. Jelenleg a női kézilabdázóik a legsikeresebbek akik immár önerőből felküzdötték magukat a második vonalig, bár csak lenne pénz az NBI-re.

Kisvárda egy nagyszerű hely volt a kilencvenes évek végén a debreceni kézilabda szurkolóknak, hiszen a helyi fanatikusokkal mindig ádáz küzdelem folyt a lelátón és az utcán is. Többször is jártam arrafelé és szinte mindig pozitív élményekkel tértem haza. A Kisvárdai Városi Tornacsarnok sem utolsó a sorban, igaz nem túl nagy, de az egy oldalon felhúzott lelátón elférnek a helyi fanatikusok és még a vendégszurkolóknak is jut egy kis hely. Sajnos a kétezres évekre ott is elfogyott a pénz, így én is régen jártam már a településen és a tornacsarnokban, de régi emlékek azért megmaradtak és erre szívesen emlékszem vissza.

Budapesten nem sok csarnokba jutottam el ebből egy üde kivétel a Lőrinci Sportcsarnok, ahol egy kispályás labdarúgó eseményen vettem részt mint játékos és szurkoló egyben. A nap folyamán a szurkoló kerekedett felül bennem, így csak homályos részleteim vannak arról, hogy mi történt a rendezvény alatt és a csarnokból se sok maradt meg emlékezeteimben, köszönhető az elfogyasztott finom nedűknek. A lényeg, hogy egyszer itt is jártam, így ha akkor még ezt nem is vettem "csarnok vizitnek" most mindenféleképpen úgy ítéltem meg, hogy beleillik a sorba.

hancsi78